A legtöbbször úgy vagyok vele, ha eszembe is jut egy megfelelő történet, amit regénybe lehetne foglalni, a neveknél elakadok. Túl nagy a választék. Legtöbbször olyat szeretnék, aminek további - a regényhez kapcsolódó - jelentése van, ám ez nem mindig sikerül. Másik szempont szokott lenni, hogy jól lehessen becézni. Ha pedig meg is van a keresztnév, még mindig ott van a vezetéknév kérdése. Legyen jó a hangzása és passzoljon a család összes tagjának keresztnevéhez. Nem egyszerű feladat. Mázli, hogy a legtöbb esetben erre nincs is szükség, hisz ha belegondolunk, elhanyagolható az a pár eset, ahol valóban használjuk egy szereplő vezetéknevét is. Többnyire. Azért akadnak kivételek. Továbbá a vezetéknév is jó ötleteket adhat a becenévhez.
Milyen nevet válasszunk?
A főszereplők nevei azok, amik különösen nagy gondot okoznak, de mázlinkra legalább a nemük megvan, így szűkül a kör. :)
Először is döntsük el, fontos-e a származása. Ha igen, ahhoz az országhoz illeszkedő nevet válasszunk, ahol született, vagy ahol él. Én legtöbbször nem szeretek magyar nevekkel dolgozni, jobban szeretem a nemzetközieket, de azokból is a különlegesebbeket, kevésbé gyakoriakat.
Ha tehát megvan a származás, ismét szűkítettünk, ha ez nem segít, vagy nem fontos, akkor gondolkodjunk el azon, mennyire valós nevet akarunk adni. Fantasykban például egészen gyakori, hogy az írók maguk által kreált neveket választanak.
Másik szempont lehet a jelentés. Manapság a legtöbb névhez jelentést társítanak, könnyű utána nézni a neten. Ez alapján is elindulhatunk.
Hol keressünk nevet?
A neten. Rengeteg adatbázis található már. Lehet külön vérfarkas-, elf-, törp-, tündérneveket is keresni. A kedvenc helyem fantasy téren: http://fantasynamegenerators.com/ (méreg, tó, hegy nevek is vannak, úgyhogy nem csak személyneveknél jó).
Volt egy időszakom, amikor létező szóból akartam egy még nem létező, vagy kevésbé ismert nevet akartam létrehozni. Ehhez egy angol-magyar szótárat használtam. Felütöttem valahol és megnéztem, hogy az adott oldalon lévő szavakból tetszik-e valami. Így jött nálam a Rainy Blitz. Utólag rájöttem, hogy a Rainy már létező név, de mivel akkoriban még nem hallottam róla, új volt. És ami még jobb, passzolt a szereplőmhöz.
A másik megoldás, ha az ember még egyedibb neveket akar, ha google fordítón keresztül keres rá bizonyos szavakra olyan nyelveken, amiket kevesen ismernek. Legalábbis Magyarországon... mivel általában magyarul írunk. Kedvenc nyelveim a Lao és a Bengáli. Lehet direkt nevekre is keresni, vannak már adatbázisok ezeken a nyelveken is, de én jobban szeretem, ha csak beírom, hogy "hegy", "tigris", "okos" vagy akármi más és akár kicsit módosítva kapok valami egészen extrát. :)
Akkor pedig lássuk az én favoritjaimat (legalábbis egy párat közülük):
Gyakoribb női:
Amalia (Amy), Rebecca (Becky), Abigail (Abby), Mary, Emily, Emma
Különlegesebb:
Zoé, Thea, Lena, Laya
És fiú/férfi nevek:
Josh, Jeremy, Jared, John, James, Aiden, Nathan, Ethan, Benjamin (Ben) és az abszolút favorit: Sebastian.
Ha nem főszereplő, akkor általában nem szoktam vacakolni a névválasztással. Szükséges nevet adni, főleg, ha kicsit hosszabb ideig szerepel, de nem szeretem húzni vele az időt. Írom, ami eszembe jut, legfeljebb később kijavítom.
Az is előfordul, hogy nem jut jó név eszembe a főszereplőhöz, de már írnám a regényt, ilyenkor csak kipontozom/kicsillagozom.
2016. szeptember 28., szerda
2016. szeptember 1., csütörtök
Sulikezdés a tanárok szemszögéből
Anyukám általános iskolai tanító, úgyhogy van némi belelátásom arra, hogy mi is folyik az iskolákban, ha nem a tanulói, szülői oldalról nézzük.
Sokan irigylik őket, mert van őszi, téli, tavaszi és nyári szünetük is. Ez egy részről tényleg jó, mert akkor van szünetük nagyjából, mint a gyerekeiknek. Hogy miért nagyjából? A tanároknak az iskolába járás nem akkor kezdődik és nem akkor végződik, mint a gyerekeknek. Ha éves viszonylatban nézzük, a nyári szünet 1-2 héttel később ér véget. Ekkor még vannak értekezletek, illetve a terem díszítését bontják le és a segédanyagaikat rendezgetik. Lehet nem túl megerőltető, nem is tart két hétbe. Van aki két nap alatt végezne az egésszel, de ha meg is teszi, attól még be kell mennie.
A nyár végéből is lecsíptek tőlük egy hetet. Ilyenkor is értekezletek vannak, a termek újbóli feldíszítése. Ekkor tudják meg, hogy milyen tantárgyakat fognak tanítani, mennyit napköziznek és ha szerencsések az órarendet is. Anyukámék nem azok... az órarend többnyire csak a második tanítási hétre alakul ki. A beosztásról felsőbb emberek gondoskodnak, akik nem feltétlen úgy alakítják a tanárok órarendjét, hogy az nekik jó legyen. Gyakran előfordul olyan, hogy az osztályfőnökök hosszúznak, vagyis reggel 8-tól 4-ig gyerekek között vannak. Ez igen megerőltető tud lenni. A tanórákon még esetleg rendesen viselkedő gyerekek is a szünetekben elengedik magukat, az udvaron sikítozva futkorásznak és számtalan kérdésük van a tananyagtól függetlenül is. Mindenki tanítónéni kezét szeretné fogni, mindenki tőle vár véleményt a rajzáról, amit manapság már egyre kevesebb esélyük van elkészíteni.
Az elsős gyerekeknek is már annyi órájuk van, hogy míg régen a tanáraik mesélhettek nekik, vagy játszhattak velük a tanórák és a házi feladat megírása között, most már nem tehetik meg. Nincs rá idő. Néha ebédre is épphogy csak akad.
De hogy visszatérjünk a tanárokra. Év elején dekorációt kell gyártaniuk, még akkor is, ha az osztály nagyobb, igaz, akkor kevesebbet. Nem csak azért, hogy szebb legyen az osztály, hanem hogy segítséget nyújtsanak a gyerekeknek. A másodikosokhoz most például anyukám egy nagy fát készített, melynek egyik ágán egy varjú, a másikon egy bagoly ült. Körülöttük pedig "j" és "ly" betűs szavak voltak. Aztán el kell még a segítség/emlékeztető a mondatfajtákhoz is például. Az se árt, ha egy szép órarenddel is büszkélkedhet az osztály (lásd előbbi posztom: Hattyúk tava).
Ahogy elindul a tanév jönnek az újabb tennivalók. El kell kezdeni megtervezni az órákat, összeállítani a tanmeneteket. Igen, lehet előre dolgozni és gondolhatnánk azt, hogy aki 20 éve tanít, annak már nem kell ilyesmikkel foglalkoznia, de ha jobban belegondolunk, mégis csak azt szeretnénk, ha a tanár nem egy bármely gyerekre írt sablon alapján tanítaná a gyerekünket, hanem kifejezetten az ő megértését segítendő feladatokat részesítene előnyben. Ezen felül persze ott van az is, hogy van amelyik osztály gyorsabban tanul meg egy anyagrészt, van amelyik lassan. Van akinek elsőben beleférnek még a római számok is a tananyagba, van akinek nem. Ha szerencsés a tanár, akkor tanévkezdésre már megvannak neki a könyvek, amikből tanítania kell, de előfordul, hogy magának kell megvennie, vagy csak utólag kapja meg. Ez is nagy nehézséget jelent.
Lassan összeáll az órarend. Az osztályfőnök beosztja a saját óráit. Ez se egyszerű feladat, holott akkora már megvannak, hogy mikor tarthat órát. Ő jobb esetben gondol is a gyerekekre. Tudja mikor figyelmesebbek, mikor fáradnak és ennek megfelelően próbálja a fontosabb tárgyakat olyan helyekre helyezni, ahol a fiatalok figyelme még kevésbé lankad.
Aztán a naplózás... minden egyes évben be kell írni a gyerekek neveit, a születési idejüket, helyüket, a szüleik nevét, lakcímüket, elérhetőségüket, azonosító számaikat... Nem kis munka már egy 20-23 fős osztálynál sem. Mi gimiben 38-an voltunk...
Évközben?
Dolgozatok alkotása, mert a tanároknak kiadott dolgozatívek már nem megfelelőek. A szülők hajlamosak elfeledkezni arról, hogy nem az a lényeg, hogy a gyereke ötöst kapjon. A dolgozatok azért vannak, hogy visszajelzést adjanak a szülőknek, tanároknak és igen, a gyerekeknek is, hogy mennyire tanulta meg az adott anyagrészt. Sokan ezt figyelembe sem véve az internetről, könyvesboltból, másodkézből megszerzik a feladatsorokat és ezen gyakoroltatják otthon a - sokszor mit sem sejtő - gyereket. Tehát dolgozatok alkotása, aztán ugye ki is kell javítani. Szintén 23 gyerek, ami két oldalas dolgozatnál nem fél óra. A pontokat is össze kell adni, előtte meg kitalálni, hogy mit hogyan pontozzunk. Nem csak azt, hogy hány pontot adjunk egy feladatra, hanem azon belül azt is, mire adjuk meg a pontot és mire ne.
Akkor itt még hozzá lehetne tenni, hogy mennyi időt kell a tanároknak gyerekek között tölteni, ezt mennyi fizetésért teszik, mennyit dolgoznak még ezen felül is pluszban otthon, mennyire becsülik meg őket mások és hogy a külön programokra "önkéntesen" mennek (sokszor más családi programokat elhalasztva), de nem akarom ennyire elhúzni a posztot.
Amit még kiemelnék az a szülő-tanár viszony. Manapság már az a módi, hogyha a tanárral gond van, egyből az igazgatóhoz fordulnak, vagy őt is megkerülve az önkormányzathoz. A másik, hogy némely szülő azt hiszi, a tanárnak nincs élete és kétnaponta be tud neki arról számolni, hogyan teljesít a gyereke. A harmadik, hogy sokszor inkább meghazudtolják a tanárt, ahelyett, hogy elgondolkoznának, talán a gyerek füllentett, hogy ne kapjon (akkora) büntetést. Persze a szülő ösztönösen védi gyerekét, de ne az legyen az első, hogy a tanár hülye, hazug és miegymás. Sokszor elég megkérdezni a gyereket, hogy tényleg így volt-e és ha esetleg füllentett is, vagy kibukik belőle, vagy egyszerűen látszik rajta. Aki igazán ismeri a gyerekét, annak látnia kéne, ha nem mond igazat. Nekem még nincs gyerekem, de öcsém nevelésében azért kivettem a részem, noha csak három és fél év van köztünk. Nem helyes, de így alakult. Rajta azóta is látom, hogyha nem mond igazat. Kerüli a tekintetem, lesüti a szemét, néha a szája sarkában ott lapul egy kínosan elfojtott mosoly. Szóval ne vegyük szentírásnak, amit a gyerek mond. Bízzunk benne, higgyünk neki, de ne a végletekig. Tanuljuk meg, hogy a tanárok nem ellenségek! Segíteni akarnak!
Félév?
A gyerekek félévi értékelése se kis feladat. Egyesével tantárgyak szerint végignézni, hogy ki mit kapjon. Legyen relevanciában a jegyeivel, de kétség esetén kapjon javítási lehetőséget, vagy legalább az osztályhoz és tudásához mérten kapja a megfelelő jegyet. Nem egyszerű. Az alsósok egy részénél bevezetett szöveges értékelés még katasztrofálisabb. Gondoljuk csak el, hogy egy osztályfőnök tanít 4-5 tárgyat és mindegyiknél 23 gyereket kell értékelnie. Ráadásul a választási lehetőségek sokszor nem is fedik le, milyen egy gyerek. Az se biztos, hogy egy gyerek mondjuk minden társával barátságos (magatartás ugye).
A félévi értekezletek hosszan elhúzódnak. A szorgalom-magatartás olyan jegyeket adnak, melybe a gyerekeket tanító összes tanárnak lehet beleszólása.
Évvége?
Pepitába ugyanez, csak még jön hozzá a bizonyítványírás, ha az ember osztályfőnök. Írj szépen, ne tévessz jegyet, de közben viszonylag gyorsan tölts ki egy egész osztálynyi kis könyvecskét.
Szülői? Fogadó?
Készülj fel arra, mit mondasz. Lásd előre a jövőt, de múltból is ragadj ki fontos momentumokat, amikről úgy gondolod, tájékoztatnod kell a szülőket. Fektesd le a szabályokat. Neveld a szülőket, hogy a szünetekre adott feladatokat ne egy nap alatt akarják megoldatni a gyerekekkel, hogy ne írják meg helyettük a házikat és hogy egyáltalán figyeljenek rá, hogy az is elkészüljön, amit pénteken kaptak. Válaszolj a kérdéseikre, akkor is, ha az igazgató úgy gúzsba kötötte a kezedet, hogy már arra se emlékszel miről szabad beszélned és miről nem.
Beteg valaki?
Szuper. Jöhet a helyettesítés, a fizetetlen túlórák. Az meg ne riasszon vissza, hogy elsős tanító létedre többet helyettesítesz minden kollégádnál. Hisz a huszonéves újoncok biztos kevésbé lennének energikusak, mint te 50 éves fejjel.
Munkaidő vége?
Biztos más helyeken is van így, de hogy én öt előtt sose láttam anyut tavaly, az egyszer szent. A munkaidő 4-ig tart, fél óra alatt otthon lehetne, de én már örültem, ha fél 6-kor beállított.
Egy szó, mint száz: sokan szidják a tanárokat, mert nem úgy tanítanak, ahogy "kéne", mert nem foglalkoznak eleget a gyerekekkel, mert szívatják őket, mert sok a szünetük, vagy mert semmi "normális" dolguk nincs. Jó páran azt is gondolják, hogy egyszerű dolguk van, de ez nincs így. Én mindig is felnéztem anyukámra, mert szerintem nincs szebb küldetés, mint kinevelni a jövő nemzedékét, de hamar rájöttem, hogy hiába mennék tanárnak, hiába imádom a gyerekeket, hiába szeretnék kinevelni egy olyan társadalmat, ahol az emberek elfogadják egymást, ahol a különcség nem hiba, hanem áldás, ahol mindenki megtalálhatja azt, amiben jó, amit szeret, csak tönkremennék benne. Túl sok munka, a semmiért. A kormány, a szülők, a szabályok, a világ a tanárok ellen cselekszik. Nem fogják fel, hogy a pénz, a szeretet, az együttműködés, amit belefektetnének a gyerekeink oktatásába mind többszörösen megtérülne.
Fontos a testük karban tartása, de talán még fontosabb, hogy a gyerekek rájöjjenek milyen pálya illene hozzájuk a leginkább, hogyan segíthetnék leginkább a társadalmat úgy, hogy ők is boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek. Nem az kéne, hogy a lényeg legyen, hogy megfojtjuk őket a sok tanórával, hanem hogy lehetőséget adjunk nekik megismerni önmagukat és a szakmákat, amiket választhatnak. Teret kéne nekik hagyni arra, hogy éljenek, hogy élvezettel tanuljanak és hogy ne csak azt lássák dolgozat, dolgozat, dolgozat. El kéne érni, hogy ne a tanárokért, vagy a szüleikért tanuljanak, hanem önmagukért. Azért, mert érdekli őket, amit tanulnak.
Sokan irigylik őket, mert van őszi, téli, tavaszi és nyári szünetük is. Ez egy részről tényleg jó, mert akkor van szünetük nagyjából, mint a gyerekeiknek. Hogy miért nagyjából? A tanároknak az iskolába járás nem akkor kezdődik és nem akkor végződik, mint a gyerekeknek. Ha éves viszonylatban nézzük, a nyári szünet 1-2 héttel később ér véget. Ekkor még vannak értekezletek, illetve a terem díszítését bontják le és a segédanyagaikat rendezgetik. Lehet nem túl megerőltető, nem is tart két hétbe. Van aki két nap alatt végezne az egésszel, de ha meg is teszi, attól még be kell mennie.
A nyár végéből is lecsíptek tőlük egy hetet. Ilyenkor is értekezletek vannak, a termek újbóli feldíszítése. Ekkor tudják meg, hogy milyen tantárgyakat fognak tanítani, mennyit napköziznek és ha szerencsések az órarendet is. Anyukámék nem azok... az órarend többnyire csak a második tanítási hétre alakul ki. A beosztásról felsőbb emberek gondoskodnak, akik nem feltétlen úgy alakítják a tanárok órarendjét, hogy az nekik jó legyen. Gyakran előfordul olyan, hogy az osztályfőnökök hosszúznak, vagyis reggel 8-tól 4-ig gyerekek között vannak. Ez igen megerőltető tud lenni. A tanórákon még esetleg rendesen viselkedő gyerekek is a szünetekben elengedik magukat, az udvaron sikítozva futkorásznak és számtalan kérdésük van a tananyagtól függetlenül is. Mindenki tanítónéni kezét szeretné fogni, mindenki tőle vár véleményt a rajzáról, amit manapság már egyre kevesebb esélyük van elkészíteni.
Az elsős gyerekeknek is már annyi órájuk van, hogy míg régen a tanáraik mesélhettek nekik, vagy játszhattak velük a tanórák és a házi feladat megírása között, most már nem tehetik meg. Nincs rá idő. Néha ebédre is épphogy csak akad.
De hogy visszatérjünk a tanárokra. Év elején dekorációt kell gyártaniuk, még akkor is, ha az osztály nagyobb, igaz, akkor kevesebbet. Nem csak azért, hogy szebb legyen az osztály, hanem hogy segítséget nyújtsanak a gyerekeknek. A másodikosokhoz most például anyukám egy nagy fát készített, melynek egyik ágán egy varjú, a másikon egy bagoly ült. Körülöttük pedig "j" és "ly" betűs szavak voltak. Aztán el kell még a segítség/emlékeztető a mondatfajtákhoz is például. Az se árt, ha egy szép órarenddel is büszkélkedhet az osztály (lásd előbbi posztom: Hattyúk tava).
Ahogy elindul a tanév jönnek az újabb tennivalók. El kell kezdeni megtervezni az órákat, összeállítani a tanmeneteket. Igen, lehet előre dolgozni és gondolhatnánk azt, hogy aki 20 éve tanít, annak már nem kell ilyesmikkel foglalkoznia, de ha jobban belegondolunk, mégis csak azt szeretnénk, ha a tanár nem egy bármely gyerekre írt sablon alapján tanítaná a gyerekünket, hanem kifejezetten az ő megértését segítendő feladatokat részesítene előnyben. Ezen felül persze ott van az is, hogy van amelyik osztály gyorsabban tanul meg egy anyagrészt, van amelyik lassan. Van akinek elsőben beleférnek még a római számok is a tananyagba, van akinek nem. Ha szerencsés a tanár, akkor tanévkezdésre már megvannak neki a könyvek, amikből tanítania kell, de előfordul, hogy magának kell megvennie, vagy csak utólag kapja meg. Ez is nagy nehézséget jelent.
Lassan összeáll az órarend. Az osztályfőnök beosztja a saját óráit. Ez se egyszerű feladat, holott akkora már megvannak, hogy mikor tarthat órát. Ő jobb esetben gondol is a gyerekekre. Tudja mikor figyelmesebbek, mikor fáradnak és ennek megfelelően próbálja a fontosabb tárgyakat olyan helyekre helyezni, ahol a fiatalok figyelme még kevésbé lankad.
Aztán a naplózás... minden egyes évben be kell írni a gyerekek neveit, a születési idejüket, helyüket, a szüleik nevét, lakcímüket, elérhetőségüket, azonosító számaikat... Nem kis munka már egy 20-23 fős osztálynál sem. Mi gimiben 38-an voltunk...
Évközben?
Dolgozatok alkotása, mert a tanároknak kiadott dolgozatívek már nem megfelelőek. A szülők hajlamosak elfeledkezni arról, hogy nem az a lényeg, hogy a gyereke ötöst kapjon. A dolgozatok azért vannak, hogy visszajelzést adjanak a szülőknek, tanároknak és igen, a gyerekeknek is, hogy mennyire tanulta meg az adott anyagrészt. Sokan ezt figyelembe sem véve az internetről, könyvesboltból, másodkézből megszerzik a feladatsorokat és ezen gyakoroltatják otthon a - sokszor mit sem sejtő - gyereket. Tehát dolgozatok alkotása, aztán ugye ki is kell javítani. Szintén 23 gyerek, ami két oldalas dolgozatnál nem fél óra. A pontokat is össze kell adni, előtte meg kitalálni, hogy mit hogyan pontozzunk. Nem csak azt, hogy hány pontot adjunk egy feladatra, hanem azon belül azt is, mire adjuk meg a pontot és mire ne.
Akkor itt még hozzá lehetne tenni, hogy mennyi időt kell a tanároknak gyerekek között tölteni, ezt mennyi fizetésért teszik, mennyit dolgoznak még ezen felül is pluszban otthon, mennyire becsülik meg őket mások és hogy a külön programokra "önkéntesen" mennek (sokszor más családi programokat elhalasztva), de nem akarom ennyire elhúzni a posztot.
Amit még kiemelnék az a szülő-tanár viszony. Manapság már az a módi, hogyha a tanárral gond van, egyből az igazgatóhoz fordulnak, vagy őt is megkerülve az önkormányzathoz. A másik, hogy némely szülő azt hiszi, a tanárnak nincs élete és kétnaponta be tud neki arról számolni, hogyan teljesít a gyereke. A harmadik, hogy sokszor inkább meghazudtolják a tanárt, ahelyett, hogy elgondolkoznának, talán a gyerek füllentett, hogy ne kapjon (akkora) büntetést. Persze a szülő ösztönösen védi gyerekét, de ne az legyen az első, hogy a tanár hülye, hazug és miegymás. Sokszor elég megkérdezni a gyereket, hogy tényleg így volt-e és ha esetleg füllentett is, vagy kibukik belőle, vagy egyszerűen látszik rajta. Aki igazán ismeri a gyerekét, annak látnia kéne, ha nem mond igazat. Nekem még nincs gyerekem, de öcsém nevelésében azért kivettem a részem, noha csak három és fél év van köztünk. Nem helyes, de így alakult. Rajta azóta is látom, hogyha nem mond igazat. Kerüli a tekintetem, lesüti a szemét, néha a szája sarkában ott lapul egy kínosan elfojtott mosoly. Szóval ne vegyük szentírásnak, amit a gyerek mond. Bízzunk benne, higgyünk neki, de ne a végletekig. Tanuljuk meg, hogy a tanárok nem ellenségek! Segíteni akarnak!
Félév?
A gyerekek félévi értékelése se kis feladat. Egyesével tantárgyak szerint végignézni, hogy ki mit kapjon. Legyen relevanciában a jegyeivel, de kétség esetén kapjon javítási lehetőséget, vagy legalább az osztályhoz és tudásához mérten kapja a megfelelő jegyet. Nem egyszerű. Az alsósok egy részénél bevezetett szöveges értékelés még katasztrofálisabb. Gondoljuk csak el, hogy egy osztályfőnök tanít 4-5 tárgyat és mindegyiknél 23 gyereket kell értékelnie. Ráadásul a választási lehetőségek sokszor nem is fedik le, milyen egy gyerek. Az se biztos, hogy egy gyerek mondjuk minden társával barátságos (magatartás ugye).
A félévi értekezletek hosszan elhúzódnak. A szorgalom-magatartás olyan jegyeket adnak, melybe a gyerekeket tanító összes tanárnak lehet beleszólása.
Évvége?
Pepitába ugyanez, csak még jön hozzá a bizonyítványírás, ha az ember osztályfőnök. Írj szépen, ne tévessz jegyet, de közben viszonylag gyorsan tölts ki egy egész osztálynyi kis könyvecskét.
Szülői? Fogadó?
Készülj fel arra, mit mondasz. Lásd előre a jövőt, de múltból is ragadj ki fontos momentumokat, amikről úgy gondolod, tájékoztatnod kell a szülőket. Fektesd le a szabályokat. Neveld a szülőket, hogy a szünetekre adott feladatokat ne egy nap alatt akarják megoldatni a gyerekekkel, hogy ne írják meg helyettük a házikat és hogy egyáltalán figyeljenek rá, hogy az is elkészüljön, amit pénteken kaptak. Válaszolj a kérdéseikre, akkor is, ha az igazgató úgy gúzsba kötötte a kezedet, hogy már arra se emlékszel miről szabad beszélned és miről nem.
Beteg valaki?
Szuper. Jöhet a helyettesítés, a fizetetlen túlórák. Az meg ne riasszon vissza, hogy elsős tanító létedre többet helyettesítesz minden kollégádnál. Hisz a huszonéves újoncok biztos kevésbé lennének energikusak, mint te 50 éves fejjel.
Munkaidő vége?
Biztos más helyeken is van így, de hogy én öt előtt sose láttam anyut tavaly, az egyszer szent. A munkaidő 4-ig tart, fél óra alatt otthon lehetne, de én már örültem, ha fél 6-kor beállított.
Egy szó, mint száz: sokan szidják a tanárokat, mert nem úgy tanítanak, ahogy "kéne", mert nem foglalkoznak eleget a gyerekekkel, mert szívatják őket, mert sok a szünetük, vagy mert semmi "normális" dolguk nincs. Jó páran azt is gondolják, hogy egyszerű dolguk van, de ez nincs így. Én mindig is felnéztem anyukámra, mert szerintem nincs szebb küldetés, mint kinevelni a jövő nemzedékét, de hamar rájöttem, hogy hiába mennék tanárnak, hiába imádom a gyerekeket, hiába szeretnék kinevelni egy olyan társadalmat, ahol az emberek elfogadják egymást, ahol a különcség nem hiba, hanem áldás, ahol mindenki megtalálhatja azt, amiben jó, amit szeret, csak tönkremennék benne. Túl sok munka, a semmiért. A kormány, a szülők, a szabályok, a világ a tanárok ellen cselekszik. Nem fogják fel, hogy a pénz, a szeretet, az együttműködés, amit belefektetnének a gyerekeink oktatásába mind többszörösen megtérülne.
Fontos a testük karban tartása, de talán még fontosabb, hogy a gyerekek rájöjjenek milyen pálya illene hozzájuk a leginkább, hogyan segíthetnék leginkább a társadalmat úgy, hogy ők is boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek. Nem az kéne, hogy a lényeg legyen, hogy megfojtjuk őket a sok tanórával, hanem hogy lehetőséget adjunk nekik megismerni önmagukat és a szakmákat, amiket választhatnak. Teret kéne nekik hagyni arra, hogy éljenek, hogy élvezettel tanuljanak és hogy ne csak azt lássák dolgozat, dolgozat, dolgozat. El kéne érni, hogy ne a tanárokért, vagy a szüleikért tanuljanak, hanem önmagukért. Azért, mert érdekli őket, amit tanulnak.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)