2002 óta ünnepeljük ezt a jeles eseményt, mely egybe esik az egyik legnagyobb operett írónk, Kálmán Imre születésnapjával.
Tudom, nem sokan érdeklődnek a műfaj iránt, pláne nem a fiatalabb korosztály, de én egyenesen a szerelmese vagyok. Negyedikes voltam csupán, mikor anyukám bérletet vett kettőnknek. Ez négy előadást jelentett egy évad alatt. Nehézkesen indultunk el mindig, de amikor odaértünk, mintha egy új világba toppantam volna. Imádtam az Operett színházat, a vörös posztót mindenütt, az akkor még kényelmesnek tűnő székeket, aranyozott díszítéseket, az óriási színpadot, a zenekari árkot és a hatalmas csillárt. Legtöbbször az égőket számolgatva vártam, hogy végre valahára elkezdődjön a műsor. Közben nyitott füllel figyeltem a hangszerek hangolását. A kedvenc részem mindig az volt, amikor a fények lassan kihunytak, a zsibongó tömeg elcsendesedett, körülöttem sorra oltódtak ki a telefonok fényei, felállt a karmester - akit sokszor nem is láttam, de azért becsatlakoztam a tapsolásba - és elkezdett a zenekar játszani. Egyszerre szólalt meg négy-öt, de legtöbbször ennél is több hangszer, különböző dallamokat játszva, mégis úgy harmonizáltak egymással, hogy sokszor el se hittem. Mai napig nem tudom magamban összerakni, hogy egy zenekari művet hogyan tud valaki így megírni. Annyi mindenre kell figyelni, de ami a végén összeáll az csoda.
Azt leszögezem, hogy a színházat úgy önmagában sohasem szerettem. Nekem nem volt elég figyelemfelkeltő, nem érdekelt annyira, hogy kövessem a történet vonalát. Operát is néztem/hallgattam, az meg valahogy túl zenés volt és olyan magas hangok, meg trillák voltak benne, amiket nem bírtam. A kettő ötvözeteként született meg bennem az operett iránti rajongás. A táncos dalok megszakították a színházi darab monotonitását, de nem vitte el teljesen más irányba, éppen csak kiegészítette azt. Pontosan erre volt szükségem, erre vágytam, bár akkor még nem is tudtam.
Sorra jöttek az előadások, az első év után már nem is volt kérdés, hogy jövőre is veszünk bérletet és ez így ment 5 teljes éven keresztül. Az utána következő évben már kevés volt az olyan darab, amit nem láttunk, így nem érte meg bérletet venni, azóta pedig évente csupán pár alkalommal, egy-egy kiszemelt előadásra megyünk el. Azonban a szenvedély megmaradt. Olyan szinten kikapcsol ez a pár óra, mint semmi más. Úgyhogy aki nem próbálta, annak ajánlom, még ha a hagyományos színházat nem is szereti.
Biztos számtalan dallam van, amit már te is hallottál és nem is tudod, hogy operettből van:
Szép város Kolozsvár, Te rongyos élet, Hej, cigány, Cintányéros cudar világ, Hajmási Péter, Látta-e már Budapestet éjjel, Van a Bajza utca sarkán egy kis palota...
És estig sorolhatnám, de tényleg...
A mai jeles nap alkalmából a fidelio is csinált egy kvízt, érdemes meghallgatni/kitölteni. Nekem is csak 8 sikerült a 9-ből, pedig nagy operett-fan vagyok. :) Azért akadnak lyukak az én tudásomban is, van még pár alap darab, amit nem láttam sajnos.
http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2016/10/24/kviz_-_otthon_van_az_operett_slagerekben/
És akkor jöjjön egy kis felsorolás, hogy lássátok milyen operetteket írtak a magyarok (a teljesség igénye nélkül talán a leghíresebbek):
Kálmán Imre
Csárdáskirálynő
Marica grófnő
A cirkuszhercegnő
A bajadér
Lehár Ferenc
Cigányszerelem
A víg özvegy
Luxemburg grófja
A mosoly országa
Ábrahám Pál
Viktória
Huszka Jenő
Lili bárónő
Szirmai Albert
Mágnás Miska
Tamási Áron - Tolcsvay László
Ördögölő Józsiás
Ez tehát egy olyan műfaj, amiben világ szinten nagyok vagyunk. Csak sajnos kevesen tudnak róla. Ajánlom mindenkinek, hogy látogassa meg a Budapesti Operettszínházat, mert érdemes. Színvonalas előadásokat láthatunk egy rendkívüli zenekarral, karmesterekkel, fantasztikus színészekkel. És akkor még a díszletről és a mesés jelmezekről szót sem ejtettem... Aki kevésbé vonzódik az operett műfaja felé, annak is remek musicaleket kínálnak. Láttam, már nem egyet, volt amit egyenesen négyszer is. Még sosem csalódtam a színházban, úgyhogy jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik.
Az Operett színház külföldön is tart előadásokat. Keleten és nyugaton egyaránt. Aki nem Magyarországon él, annak is érdemes megnéznie őket. A vidéki előadások nyáron szoktak lenni, a nagyobb városokban (Baján pl. most már rendszeresen van 2-4 előadás). Kisebb fellépések pedig apróbb településeken is előfordulnak, úgyhogy érdemes nézelődni.
Remélem tetszett ez a poszt, igyekeztem kiírni, ami a lelkemben van. Ha emiatt belehallgattok pár nótába, megnéztek egy előadást, már megérte. Véleményeket szívesen várok. :)
2016. október 24., hétfő
2016. október 21., péntek
Egy SMS hatalma
Nem igazán passzol a blogom témájához, de nincs is annyi követőm, hogy bárki szóvá tehetné.
A technika fejlődésével egyre több ember, egyre olcsóbban juthat mobilokhoz. Az okos telefonok egyre több funkcióval kecsegtetnek. A sok játék, nyelvtanuló alkalmazás, kódolvasó, fényképszerkesztő mellett már alig-alig jut időnk a másikra. Mára a fő kommunikációs forma a telefon, e-mail, facebook üzenetek. Még ha szemtől szemben állunk is a másikkal, akkor se ritka, hogy ő a kezében végig ott tartja a mobilt és pepecsel rajta, miközben talán minket is hallgat.
Én sose voltam beleőrülve ezekbe a mobilokba. Nem zavart, ha nem a legújabb modell volt meg, az se ha elérte az 5-7 évet is. 17 éves koromig még csak nem is volt okos mobilom. Sőt, a mobilomnak még kamerája se volt, mégse zavart. Hogy miért? Mert annyi más minden létezik, ami lefoglalja az embert. A mobilt telefonálásra találták ki és méretéből adódóan nem szívesen rontom vele a szemem. Nem mondom, hogy néha nem játszok rajta, de nincs rajta netem. Az egyetemen nem tudok csatlakozni a wifihez, csak otthon. Otthon meg minek használnám a mobilon, amikor ott a rendes gép vagy a laptop?
Rettentően bunkó dolog, hogy családi ebédeknél, étteremben mobiloztok, még akkor is, hogyha az ételre várva teszitek ezt. Legyen annyi tisztelet bennetek, hogy ilyenkor nem veszitek elő, még akkor sem, ha unatkoztok. Lehet olyan témát találni, amibe mindenki be tud kapcsolódni, még akkor is, hogyha éppen a nagyszüleitekkel ültök egy asztalnál.
De akkor térjünk is rá a fő témára. SMS-ek. Nem véletlen pattant ki ugyanis a fejemből ez a bejegyzés. Kaptam egy SMS-t. Ritkán kapok és azok is csak bizonyos személyektől jönnek. És rájöttem, hogy mennyire nem mindegy, mit írunk. Figyelni kell a szavainkra, mert a másik könnyen félreértheti.
Vegyük például ezt, ahol egy lány, akinek elváltak a szülei, közli az apjával, hogy a hétvégén, bár hozzá kéne mennie, nem megy:
"Szia! Bocsi, hogy csak most írom, de nem megyek oda hétvégére. *****"
És a válasz, amit kaphat:
"Oké. Sajnálom."
vagy
"Sajnálom."
vagy
"Sajnálom. Miért?"
vagy
"Sajnálom. Minden rendben?"
vagy
"Oké. Hogyhogy?"
Láthatjuk, hogy számtalan variáció van... én csak párat soroltam fel, igaz eltérő a jelentésük, mégis hasonló gondolatok eredménye lehet. Ti mire gondoltok? Mit válaszolt az apuka? (a bejegyzés végén olvashatjátok a megfejtést...)
Aztán vegyünk egy másik példát. Sokan írhatjátok ezt:
"Boldog szülinapot :)"
De vajon hogyan vélekedtek erről? És hogyan az, akinek írjátok? Elég személyes egy SMS? Lehet, jobban örülne egy hívásnak? Vagy személyesen kéne mondani? De mi van ha nem érek rá, ő nem ér rá? Ha órán ülök egész nap, belefér az SMS? Ha későn kapok észbe, elegendő?
Fogadjunk, hogy még egyikőtök se kapott ilyen választ:
"Köszönöm, de egy telefonhívásnak jobban örültem volna. ***"
Sokan gondolhatják így, mégis kevesen merik kimondani/leírni. Mert apróságnak tűnik ahhoz, hogy szóvá tegyék, mert nem akarják megsérteni a másikat, vagy szimplán csak mert úgy érzik, ez nekik probléma, de a másiknak nem. Feleslegesen járatnák a szájuk.
Az idősebb emberek is egyre többször vesznek a kezükbe okos eszközöket. Ha nekik írunk SMS-t, különösen fontos, hogy odafigyeljünk arra, mit írunk. Hisz a legtöbb mobilnál a rendszer megpróbálja kitalálni mi mit akarnánk írni és ennek eredményeképpen egy teljesen katyvasz szöveg jön létre. Van, aki ezeket mosolyogva veszik, de az idősebb emberek inkább csak bosszankodnak miatta.
Szóval figyeljünk oda arra, hogy mit és kinek írunk. Legyünk figyelemmel mások érzéseire és próbáljuk másik nézőpontból is értelmezni a leírtakat, nehogy félreértsenek minket. Sok mindent bele lehet látni az irományokba.
És végül a megfejtés: "Sajnálom. Ok?"
Erre mit lehet felelni? Először azt hittem, a végén nem stimmel az írásjel, de akkor a szórend is más lenne. Ez tényleg egy kérdés. Egy bunkó kérdés. Mi a véleményetek?
A technika fejlődésével egyre több ember, egyre olcsóbban juthat mobilokhoz. Az okos telefonok egyre több funkcióval kecsegtetnek. A sok játék, nyelvtanuló alkalmazás, kódolvasó, fényképszerkesztő mellett már alig-alig jut időnk a másikra. Mára a fő kommunikációs forma a telefon, e-mail, facebook üzenetek. Még ha szemtől szemben állunk is a másikkal, akkor se ritka, hogy ő a kezében végig ott tartja a mobilt és pepecsel rajta, miközben talán minket is hallgat.
Én sose voltam beleőrülve ezekbe a mobilokba. Nem zavart, ha nem a legújabb modell volt meg, az se ha elérte az 5-7 évet is. 17 éves koromig még csak nem is volt okos mobilom. Sőt, a mobilomnak még kamerája se volt, mégse zavart. Hogy miért? Mert annyi más minden létezik, ami lefoglalja az embert. A mobilt telefonálásra találták ki és méretéből adódóan nem szívesen rontom vele a szemem. Nem mondom, hogy néha nem játszok rajta, de nincs rajta netem. Az egyetemen nem tudok csatlakozni a wifihez, csak otthon. Otthon meg minek használnám a mobilon, amikor ott a rendes gép vagy a laptop?
Rettentően bunkó dolog, hogy családi ebédeknél, étteremben mobiloztok, még akkor is, hogyha az ételre várva teszitek ezt. Legyen annyi tisztelet bennetek, hogy ilyenkor nem veszitek elő, még akkor sem, ha unatkoztok. Lehet olyan témát találni, amibe mindenki be tud kapcsolódni, még akkor is, hogyha éppen a nagyszüleitekkel ültök egy asztalnál.
De akkor térjünk is rá a fő témára. SMS-ek. Nem véletlen pattant ki ugyanis a fejemből ez a bejegyzés. Kaptam egy SMS-t. Ritkán kapok és azok is csak bizonyos személyektől jönnek. És rájöttem, hogy mennyire nem mindegy, mit írunk. Figyelni kell a szavainkra, mert a másik könnyen félreértheti.
Vegyük például ezt, ahol egy lány, akinek elváltak a szülei, közli az apjával, hogy a hétvégén, bár hozzá kéne mennie, nem megy:
"Szia! Bocsi, hogy csak most írom, de nem megyek oda hétvégére. *****"
És a válasz, amit kaphat:
"Oké. Sajnálom."
vagy
"Sajnálom."
vagy
"Sajnálom. Miért?"
vagy
"Sajnálom. Minden rendben?"
vagy
"Oké. Hogyhogy?"
Láthatjuk, hogy számtalan variáció van... én csak párat soroltam fel, igaz eltérő a jelentésük, mégis hasonló gondolatok eredménye lehet. Ti mire gondoltok? Mit válaszolt az apuka? (a bejegyzés végén olvashatjátok a megfejtést...)
Aztán vegyünk egy másik példát. Sokan írhatjátok ezt:
"Boldog szülinapot :)"
De vajon hogyan vélekedtek erről? És hogyan az, akinek írjátok? Elég személyes egy SMS? Lehet, jobban örülne egy hívásnak? Vagy személyesen kéne mondani? De mi van ha nem érek rá, ő nem ér rá? Ha órán ülök egész nap, belefér az SMS? Ha későn kapok észbe, elegendő?
Fogadjunk, hogy még egyikőtök se kapott ilyen választ:
"Köszönöm, de egy telefonhívásnak jobban örültem volna. ***"
Sokan gondolhatják így, mégis kevesen merik kimondani/leírni. Mert apróságnak tűnik ahhoz, hogy szóvá tegyék, mert nem akarják megsérteni a másikat, vagy szimplán csak mert úgy érzik, ez nekik probléma, de a másiknak nem. Feleslegesen járatnák a szájuk.
Az idősebb emberek is egyre többször vesznek a kezükbe okos eszközöket. Ha nekik írunk SMS-t, különösen fontos, hogy odafigyeljünk arra, mit írunk. Hisz a legtöbb mobilnál a rendszer megpróbálja kitalálni mi mit akarnánk írni és ennek eredményeképpen egy teljesen katyvasz szöveg jön létre. Van, aki ezeket mosolyogva veszik, de az idősebb emberek inkább csak bosszankodnak miatta.
Szóval figyeljünk oda arra, hogy mit és kinek írunk. Legyünk figyelemmel mások érzéseire és próbáljuk másik nézőpontból is értelmezni a leírtakat, nehogy félreértsenek minket. Sok mindent bele lehet látni az irományokba.
És végül a megfejtés: "Sajnálom. Ok?"
Erre mit lehet felelni? Először azt hittem, a végén nem stimmel az írásjel, de akkor a szórend is más lenne. Ez tényleg egy kérdés. Egy bunkó kérdés. Mi a véleményetek?
2016. szeptember 28., szerda
Írás - Nevek
A legtöbbször úgy vagyok vele, ha eszembe is jut egy megfelelő történet, amit regénybe lehetne foglalni, a neveknél elakadok. Túl nagy a választék. Legtöbbször olyat szeretnék, aminek további - a regényhez kapcsolódó - jelentése van, ám ez nem mindig sikerül. Másik szempont szokott lenni, hogy jól lehessen becézni. Ha pedig meg is van a keresztnév, még mindig ott van a vezetéknév kérdése. Legyen jó a hangzása és passzoljon a család összes tagjának keresztnevéhez. Nem egyszerű feladat. Mázli, hogy a legtöbb esetben erre nincs is szükség, hisz ha belegondolunk, elhanyagolható az a pár eset, ahol valóban használjuk egy szereplő vezetéknevét is. Többnyire. Azért akadnak kivételek. Továbbá a vezetéknév is jó ötleteket adhat a becenévhez.
Milyen nevet válasszunk?
A főszereplők nevei azok, amik különösen nagy gondot okoznak, de mázlinkra legalább a nemük megvan, így szűkül a kör. :)
Először is döntsük el, fontos-e a származása. Ha igen, ahhoz az országhoz illeszkedő nevet válasszunk, ahol született, vagy ahol él. Én legtöbbször nem szeretek magyar nevekkel dolgozni, jobban szeretem a nemzetközieket, de azokból is a különlegesebbeket, kevésbé gyakoriakat.
Ha tehát megvan a származás, ismét szűkítettünk, ha ez nem segít, vagy nem fontos, akkor gondolkodjunk el azon, mennyire valós nevet akarunk adni. Fantasykban például egészen gyakori, hogy az írók maguk által kreált neveket választanak.
Másik szempont lehet a jelentés. Manapság a legtöbb névhez jelentést társítanak, könnyű utána nézni a neten. Ez alapján is elindulhatunk.
Hol keressünk nevet?
A neten. Rengeteg adatbázis található már. Lehet külön vérfarkas-, elf-, törp-, tündérneveket is keresni. A kedvenc helyem fantasy téren: http://fantasynamegenerators.com/ (méreg, tó, hegy nevek is vannak, úgyhogy nem csak személyneveknél jó).
Volt egy időszakom, amikor létező szóból akartam egy még nem létező, vagy kevésbé ismert nevet akartam létrehozni. Ehhez egy angol-magyar szótárat használtam. Felütöttem valahol és megnéztem, hogy az adott oldalon lévő szavakból tetszik-e valami. Így jött nálam a Rainy Blitz. Utólag rájöttem, hogy a Rainy már létező név, de mivel akkoriban még nem hallottam róla, új volt. És ami még jobb, passzolt a szereplőmhöz.
A másik megoldás, ha az ember még egyedibb neveket akar, ha google fordítón keresztül keres rá bizonyos szavakra olyan nyelveken, amiket kevesen ismernek. Legalábbis Magyarországon... mivel általában magyarul írunk. Kedvenc nyelveim a Lao és a Bengáli. Lehet direkt nevekre is keresni, vannak már adatbázisok ezeken a nyelveken is, de én jobban szeretem, ha csak beírom, hogy "hegy", "tigris", "okos" vagy akármi más és akár kicsit módosítva kapok valami egészen extrát. :)
Akkor pedig lássuk az én favoritjaimat (legalábbis egy párat közülük):
Gyakoribb női:
Amalia (Amy), Rebecca (Becky), Abigail (Abby), Mary, Emily, Emma
Különlegesebb:
Zoé, Thea, Lena, Laya
És fiú/férfi nevek:
Josh, Jeremy, Jared, John, James, Aiden, Nathan, Ethan, Benjamin (Ben) és az abszolút favorit: Sebastian.
Ha nem főszereplő, akkor általában nem szoktam vacakolni a névválasztással. Szükséges nevet adni, főleg, ha kicsit hosszabb ideig szerepel, de nem szeretem húzni vele az időt. Írom, ami eszembe jut, legfeljebb később kijavítom.
Az is előfordul, hogy nem jut jó név eszembe a főszereplőhöz, de már írnám a regényt, ilyenkor csak kipontozom/kicsillagozom.
Milyen nevet válasszunk?
A főszereplők nevei azok, amik különösen nagy gondot okoznak, de mázlinkra legalább a nemük megvan, így szűkül a kör. :)
Először is döntsük el, fontos-e a származása. Ha igen, ahhoz az országhoz illeszkedő nevet válasszunk, ahol született, vagy ahol él. Én legtöbbször nem szeretek magyar nevekkel dolgozni, jobban szeretem a nemzetközieket, de azokból is a különlegesebbeket, kevésbé gyakoriakat.
Ha tehát megvan a származás, ismét szűkítettünk, ha ez nem segít, vagy nem fontos, akkor gondolkodjunk el azon, mennyire valós nevet akarunk adni. Fantasykban például egészen gyakori, hogy az írók maguk által kreált neveket választanak.
Másik szempont lehet a jelentés. Manapság a legtöbb névhez jelentést társítanak, könnyű utána nézni a neten. Ez alapján is elindulhatunk.
Hol keressünk nevet?
A neten. Rengeteg adatbázis található már. Lehet külön vérfarkas-, elf-, törp-, tündérneveket is keresni. A kedvenc helyem fantasy téren: http://fantasynamegenerators.com/ (méreg, tó, hegy nevek is vannak, úgyhogy nem csak személyneveknél jó).
Volt egy időszakom, amikor létező szóból akartam egy még nem létező, vagy kevésbé ismert nevet akartam létrehozni. Ehhez egy angol-magyar szótárat használtam. Felütöttem valahol és megnéztem, hogy az adott oldalon lévő szavakból tetszik-e valami. Így jött nálam a Rainy Blitz. Utólag rájöttem, hogy a Rainy már létező név, de mivel akkoriban még nem hallottam róla, új volt. És ami még jobb, passzolt a szereplőmhöz.
A másik megoldás, ha az ember még egyedibb neveket akar, ha google fordítón keresztül keres rá bizonyos szavakra olyan nyelveken, amiket kevesen ismernek. Legalábbis Magyarországon... mivel általában magyarul írunk. Kedvenc nyelveim a Lao és a Bengáli. Lehet direkt nevekre is keresni, vannak már adatbázisok ezeken a nyelveken is, de én jobban szeretem, ha csak beírom, hogy "hegy", "tigris", "okos" vagy akármi más és akár kicsit módosítva kapok valami egészen extrát. :)
Akkor pedig lássuk az én favoritjaimat (legalábbis egy párat közülük):
Gyakoribb női:
Amalia (Amy), Rebecca (Becky), Abigail (Abby), Mary, Emily, Emma
Különlegesebb:
Zoé, Thea, Lena, Laya
És fiú/férfi nevek:
Josh, Jeremy, Jared, John, James, Aiden, Nathan, Ethan, Benjamin (Ben) és az abszolút favorit: Sebastian.
Ha nem főszereplő, akkor általában nem szoktam vacakolni a névválasztással. Szükséges nevet adni, főleg, ha kicsit hosszabb ideig szerepel, de nem szeretem húzni vele az időt. Írom, ami eszembe jut, legfeljebb később kijavítom.
Az is előfordul, hogy nem jut jó név eszembe a főszereplőhöz, de már írnám a regényt, ilyenkor csak kipontozom/kicsillagozom.
2016. szeptember 1., csütörtök
Sulikezdés a tanárok szemszögéből
Anyukám általános iskolai tanító, úgyhogy van némi belelátásom arra, hogy mi is folyik az iskolákban, ha nem a tanulói, szülői oldalról nézzük.
Sokan irigylik őket, mert van őszi, téli, tavaszi és nyári szünetük is. Ez egy részről tényleg jó, mert akkor van szünetük nagyjából, mint a gyerekeiknek. Hogy miért nagyjából? A tanároknak az iskolába járás nem akkor kezdődik és nem akkor végződik, mint a gyerekeknek. Ha éves viszonylatban nézzük, a nyári szünet 1-2 héttel később ér véget. Ekkor még vannak értekezletek, illetve a terem díszítését bontják le és a segédanyagaikat rendezgetik. Lehet nem túl megerőltető, nem is tart két hétbe. Van aki két nap alatt végezne az egésszel, de ha meg is teszi, attól még be kell mennie.
A nyár végéből is lecsíptek tőlük egy hetet. Ilyenkor is értekezletek vannak, a termek újbóli feldíszítése. Ekkor tudják meg, hogy milyen tantárgyakat fognak tanítani, mennyit napköziznek és ha szerencsések az órarendet is. Anyukámék nem azok... az órarend többnyire csak a második tanítási hétre alakul ki. A beosztásról felsőbb emberek gondoskodnak, akik nem feltétlen úgy alakítják a tanárok órarendjét, hogy az nekik jó legyen. Gyakran előfordul olyan, hogy az osztályfőnökök hosszúznak, vagyis reggel 8-tól 4-ig gyerekek között vannak. Ez igen megerőltető tud lenni. A tanórákon még esetleg rendesen viselkedő gyerekek is a szünetekben elengedik magukat, az udvaron sikítozva futkorásznak és számtalan kérdésük van a tananyagtól függetlenül is. Mindenki tanítónéni kezét szeretné fogni, mindenki tőle vár véleményt a rajzáról, amit manapság már egyre kevesebb esélyük van elkészíteni.
Az elsős gyerekeknek is már annyi órájuk van, hogy míg régen a tanáraik mesélhettek nekik, vagy játszhattak velük a tanórák és a házi feladat megírása között, most már nem tehetik meg. Nincs rá idő. Néha ebédre is épphogy csak akad.
De hogy visszatérjünk a tanárokra. Év elején dekorációt kell gyártaniuk, még akkor is, ha az osztály nagyobb, igaz, akkor kevesebbet. Nem csak azért, hogy szebb legyen az osztály, hanem hogy segítséget nyújtsanak a gyerekeknek. A másodikosokhoz most például anyukám egy nagy fát készített, melynek egyik ágán egy varjú, a másikon egy bagoly ült. Körülöttük pedig "j" és "ly" betűs szavak voltak. Aztán el kell még a segítség/emlékeztető a mondatfajtákhoz is például. Az se árt, ha egy szép órarenddel is büszkélkedhet az osztály (lásd előbbi posztom: Hattyúk tava).
Ahogy elindul a tanév jönnek az újabb tennivalók. El kell kezdeni megtervezni az órákat, összeállítani a tanmeneteket. Igen, lehet előre dolgozni és gondolhatnánk azt, hogy aki 20 éve tanít, annak már nem kell ilyesmikkel foglalkoznia, de ha jobban belegondolunk, mégis csak azt szeretnénk, ha a tanár nem egy bármely gyerekre írt sablon alapján tanítaná a gyerekünket, hanem kifejezetten az ő megértését segítendő feladatokat részesítene előnyben. Ezen felül persze ott van az is, hogy van amelyik osztály gyorsabban tanul meg egy anyagrészt, van amelyik lassan. Van akinek elsőben beleférnek még a római számok is a tananyagba, van akinek nem. Ha szerencsés a tanár, akkor tanévkezdésre már megvannak neki a könyvek, amikből tanítania kell, de előfordul, hogy magának kell megvennie, vagy csak utólag kapja meg. Ez is nagy nehézséget jelent.
Lassan összeáll az órarend. Az osztályfőnök beosztja a saját óráit. Ez se egyszerű feladat, holott akkora már megvannak, hogy mikor tarthat órát. Ő jobb esetben gondol is a gyerekekre. Tudja mikor figyelmesebbek, mikor fáradnak és ennek megfelelően próbálja a fontosabb tárgyakat olyan helyekre helyezni, ahol a fiatalok figyelme még kevésbé lankad.
Aztán a naplózás... minden egyes évben be kell írni a gyerekek neveit, a születési idejüket, helyüket, a szüleik nevét, lakcímüket, elérhetőségüket, azonosító számaikat... Nem kis munka már egy 20-23 fős osztálynál sem. Mi gimiben 38-an voltunk...
Évközben?
Dolgozatok alkotása, mert a tanároknak kiadott dolgozatívek már nem megfelelőek. A szülők hajlamosak elfeledkezni arról, hogy nem az a lényeg, hogy a gyereke ötöst kapjon. A dolgozatok azért vannak, hogy visszajelzést adjanak a szülőknek, tanároknak és igen, a gyerekeknek is, hogy mennyire tanulta meg az adott anyagrészt. Sokan ezt figyelembe sem véve az internetről, könyvesboltból, másodkézből megszerzik a feladatsorokat és ezen gyakoroltatják otthon a - sokszor mit sem sejtő - gyereket. Tehát dolgozatok alkotása, aztán ugye ki is kell javítani. Szintén 23 gyerek, ami két oldalas dolgozatnál nem fél óra. A pontokat is össze kell adni, előtte meg kitalálni, hogy mit hogyan pontozzunk. Nem csak azt, hogy hány pontot adjunk egy feladatra, hanem azon belül azt is, mire adjuk meg a pontot és mire ne.
Akkor itt még hozzá lehetne tenni, hogy mennyi időt kell a tanároknak gyerekek között tölteni, ezt mennyi fizetésért teszik, mennyit dolgoznak még ezen felül is pluszban otthon, mennyire becsülik meg őket mások és hogy a külön programokra "önkéntesen" mennek (sokszor más családi programokat elhalasztva), de nem akarom ennyire elhúzni a posztot.
Amit még kiemelnék az a szülő-tanár viszony. Manapság már az a módi, hogyha a tanárral gond van, egyből az igazgatóhoz fordulnak, vagy őt is megkerülve az önkormányzathoz. A másik, hogy némely szülő azt hiszi, a tanárnak nincs élete és kétnaponta be tud neki arról számolni, hogyan teljesít a gyereke. A harmadik, hogy sokszor inkább meghazudtolják a tanárt, ahelyett, hogy elgondolkoznának, talán a gyerek füllentett, hogy ne kapjon (akkora) büntetést. Persze a szülő ösztönösen védi gyerekét, de ne az legyen az első, hogy a tanár hülye, hazug és miegymás. Sokszor elég megkérdezni a gyereket, hogy tényleg így volt-e és ha esetleg füllentett is, vagy kibukik belőle, vagy egyszerűen látszik rajta. Aki igazán ismeri a gyerekét, annak látnia kéne, ha nem mond igazat. Nekem még nincs gyerekem, de öcsém nevelésében azért kivettem a részem, noha csak három és fél év van köztünk. Nem helyes, de így alakult. Rajta azóta is látom, hogyha nem mond igazat. Kerüli a tekintetem, lesüti a szemét, néha a szája sarkában ott lapul egy kínosan elfojtott mosoly. Szóval ne vegyük szentírásnak, amit a gyerek mond. Bízzunk benne, higgyünk neki, de ne a végletekig. Tanuljuk meg, hogy a tanárok nem ellenségek! Segíteni akarnak!
Félév?
A gyerekek félévi értékelése se kis feladat. Egyesével tantárgyak szerint végignézni, hogy ki mit kapjon. Legyen relevanciában a jegyeivel, de kétség esetén kapjon javítási lehetőséget, vagy legalább az osztályhoz és tudásához mérten kapja a megfelelő jegyet. Nem egyszerű. Az alsósok egy részénél bevezetett szöveges értékelés még katasztrofálisabb. Gondoljuk csak el, hogy egy osztályfőnök tanít 4-5 tárgyat és mindegyiknél 23 gyereket kell értékelnie. Ráadásul a választási lehetőségek sokszor nem is fedik le, milyen egy gyerek. Az se biztos, hogy egy gyerek mondjuk minden társával barátságos (magatartás ugye).
A félévi értekezletek hosszan elhúzódnak. A szorgalom-magatartás olyan jegyeket adnak, melybe a gyerekeket tanító összes tanárnak lehet beleszólása.
Évvége?
Pepitába ugyanez, csak még jön hozzá a bizonyítványírás, ha az ember osztályfőnök. Írj szépen, ne tévessz jegyet, de közben viszonylag gyorsan tölts ki egy egész osztálynyi kis könyvecskét.
Szülői? Fogadó?
Készülj fel arra, mit mondasz. Lásd előre a jövőt, de múltból is ragadj ki fontos momentumokat, amikről úgy gondolod, tájékoztatnod kell a szülőket. Fektesd le a szabályokat. Neveld a szülőket, hogy a szünetekre adott feladatokat ne egy nap alatt akarják megoldatni a gyerekekkel, hogy ne írják meg helyettük a házikat és hogy egyáltalán figyeljenek rá, hogy az is elkészüljön, amit pénteken kaptak. Válaszolj a kérdéseikre, akkor is, ha az igazgató úgy gúzsba kötötte a kezedet, hogy már arra se emlékszel miről szabad beszélned és miről nem.
Beteg valaki?
Szuper. Jöhet a helyettesítés, a fizetetlen túlórák. Az meg ne riasszon vissza, hogy elsős tanító létedre többet helyettesítesz minden kollégádnál. Hisz a huszonéves újoncok biztos kevésbé lennének energikusak, mint te 50 éves fejjel.
Munkaidő vége?
Biztos más helyeken is van így, de hogy én öt előtt sose láttam anyut tavaly, az egyszer szent. A munkaidő 4-ig tart, fél óra alatt otthon lehetne, de én már örültem, ha fél 6-kor beállított.
Egy szó, mint száz: sokan szidják a tanárokat, mert nem úgy tanítanak, ahogy "kéne", mert nem foglalkoznak eleget a gyerekekkel, mert szívatják őket, mert sok a szünetük, vagy mert semmi "normális" dolguk nincs. Jó páran azt is gondolják, hogy egyszerű dolguk van, de ez nincs így. Én mindig is felnéztem anyukámra, mert szerintem nincs szebb küldetés, mint kinevelni a jövő nemzedékét, de hamar rájöttem, hogy hiába mennék tanárnak, hiába imádom a gyerekeket, hiába szeretnék kinevelni egy olyan társadalmat, ahol az emberek elfogadják egymást, ahol a különcség nem hiba, hanem áldás, ahol mindenki megtalálhatja azt, amiben jó, amit szeret, csak tönkremennék benne. Túl sok munka, a semmiért. A kormány, a szülők, a szabályok, a világ a tanárok ellen cselekszik. Nem fogják fel, hogy a pénz, a szeretet, az együttműködés, amit belefektetnének a gyerekeink oktatásába mind többszörösen megtérülne.
Fontos a testük karban tartása, de talán még fontosabb, hogy a gyerekek rájöjjenek milyen pálya illene hozzájuk a leginkább, hogyan segíthetnék leginkább a társadalmat úgy, hogy ők is boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek. Nem az kéne, hogy a lényeg legyen, hogy megfojtjuk őket a sok tanórával, hanem hogy lehetőséget adjunk nekik megismerni önmagukat és a szakmákat, amiket választhatnak. Teret kéne nekik hagyni arra, hogy éljenek, hogy élvezettel tanuljanak és hogy ne csak azt lássák dolgozat, dolgozat, dolgozat. El kéne érni, hogy ne a tanárokért, vagy a szüleikért tanuljanak, hanem önmagukért. Azért, mert érdekli őket, amit tanulnak.
Sokan irigylik őket, mert van őszi, téli, tavaszi és nyári szünetük is. Ez egy részről tényleg jó, mert akkor van szünetük nagyjából, mint a gyerekeiknek. Hogy miért nagyjából? A tanároknak az iskolába járás nem akkor kezdődik és nem akkor végződik, mint a gyerekeknek. Ha éves viszonylatban nézzük, a nyári szünet 1-2 héttel később ér véget. Ekkor még vannak értekezletek, illetve a terem díszítését bontják le és a segédanyagaikat rendezgetik. Lehet nem túl megerőltető, nem is tart két hétbe. Van aki két nap alatt végezne az egésszel, de ha meg is teszi, attól még be kell mennie.
A nyár végéből is lecsíptek tőlük egy hetet. Ilyenkor is értekezletek vannak, a termek újbóli feldíszítése. Ekkor tudják meg, hogy milyen tantárgyakat fognak tanítani, mennyit napköziznek és ha szerencsések az órarendet is. Anyukámék nem azok... az órarend többnyire csak a második tanítási hétre alakul ki. A beosztásról felsőbb emberek gondoskodnak, akik nem feltétlen úgy alakítják a tanárok órarendjét, hogy az nekik jó legyen. Gyakran előfordul olyan, hogy az osztályfőnökök hosszúznak, vagyis reggel 8-tól 4-ig gyerekek között vannak. Ez igen megerőltető tud lenni. A tanórákon még esetleg rendesen viselkedő gyerekek is a szünetekben elengedik magukat, az udvaron sikítozva futkorásznak és számtalan kérdésük van a tananyagtól függetlenül is. Mindenki tanítónéni kezét szeretné fogni, mindenki tőle vár véleményt a rajzáról, amit manapság már egyre kevesebb esélyük van elkészíteni.
Az elsős gyerekeknek is már annyi órájuk van, hogy míg régen a tanáraik mesélhettek nekik, vagy játszhattak velük a tanórák és a házi feladat megírása között, most már nem tehetik meg. Nincs rá idő. Néha ebédre is épphogy csak akad.
De hogy visszatérjünk a tanárokra. Év elején dekorációt kell gyártaniuk, még akkor is, ha az osztály nagyobb, igaz, akkor kevesebbet. Nem csak azért, hogy szebb legyen az osztály, hanem hogy segítséget nyújtsanak a gyerekeknek. A másodikosokhoz most például anyukám egy nagy fát készített, melynek egyik ágán egy varjú, a másikon egy bagoly ült. Körülöttük pedig "j" és "ly" betűs szavak voltak. Aztán el kell még a segítség/emlékeztető a mondatfajtákhoz is például. Az se árt, ha egy szép órarenddel is büszkélkedhet az osztály (lásd előbbi posztom: Hattyúk tava).
Ahogy elindul a tanév jönnek az újabb tennivalók. El kell kezdeni megtervezni az órákat, összeállítani a tanmeneteket. Igen, lehet előre dolgozni és gondolhatnánk azt, hogy aki 20 éve tanít, annak már nem kell ilyesmikkel foglalkoznia, de ha jobban belegondolunk, mégis csak azt szeretnénk, ha a tanár nem egy bármely gyerekre írt sablon alapján tanítaná a gyerekünket, hanem kifejezetten az ő megértését segítendő feladatokat részesítene előnyben. Ezen felül persze ott van az is, hogy van amelyik osztály gyorsabban tanul meg egy anyagrészt, van amelyik lassan. Van akinek elsőben beleférnek még a római számok is a tananyagba, van akinek nem. Ha szerencsés a tanár, akkor tanévkezdésre már megvannak neki a könyvek, amikből tanítania kell, de előfordul, hogy magának kell megvennie, vagy csak utólag kapja meg. Ez is nagy nehézséget jelent.
Lassan összeáll az órarend. Az osztályfőnök beosztja a saját óráit. Ez se egyszerű feladat, holott akkora már megvannak, hogy mikor tarthat órát. Ő jobb esetben gondol is a gyerekekre. Tudja mikor figyelmesebbek, mikor fáradnak és ennek megfelelően próbálja a fontosabb tárgyakat olyan helyekre helyezni, ahol a fiatalok figyelme még kevésbé lankad.
Aztán a naplózás... minden egyes évben be kell írni a gyerekek neveit, a születési idejüket, helyüket, a szüleik nevét, lakcímüket, elérhetőségüket, azonosító számaikat... Nem kis munka már egy 20-23 fős osztálynál sem. Mi gimiben 38-an voltunk...
Évközben?
Dolgozatok alkotása, mert a tanároknak kiadott dolgozatívek már nem megfelelőek. A szülők hajlamosak elfeledkezni arról, hogy nem az a lényeg, hogy a gyereke ötöst kapjon. A dolgozatok azért vannak, hogy visszajelzést adjanak a szülőknek, tanároknak és igen, a gyerekeknek is, hogy mennyire tanulta meg az adott anyagrészt. Sokan ezt figyelembe sem véve az internetről, könyvesboltból, másodkézből megszerzik a feladatsorokat és ezen gyakoroltatják otthon a - sokszor mit sem sejtő - gyereket. Tehát dolgozatok alkotása, aztán ugye ki is kell javítani. Szintén 23 gyerek, ami két oldalas dolgozatnál nem fél óra. A pontokat is össze kell adni, előtte meg kitalálni, hogy mit hogyan pontozzunk. Nem csak azt, hogy hány pontot adjunk egy feladatra, hanem azon belül azt is, mire adjuk meg a pontot és mire ne.
Akkor itt még hozzá lehetne tenni, hogy mennyi időt kell a tanároknak gyerekek között tölteni, ezt mennyi fizetésért teszik, mennyit dolgoznak még ezen felül is pluszban otthon, mennyire becsülik meg őket mások és hogy a külön programokra "önkéntesen" mennek (sokszor más családi programokat elhalasztva), de nem akarom ennyire elhúzni a posztot.
Amit még kiemelnék az a szülő-tanár viszony. Manapság már az a módi, hogyha a tanárral gond van, egyből az igazgatóhoz fordulnak, vagy őt is megkerülve az önkormányzathoz. A másik, hogy némely szülő azt hiszi, a tanárnak nincs élete és kétnaponta be tud neki arról számolni, hogyan teljesít a gyereke. A harmadik, hogy sokszor inkább meghazudtolják a tanárt, ahelyett, hogy elgondolkoznának, talán a gyerek füllentett, hogy ne kapjon (akkora) büntetést. Persze a szülő ösztönösen védi gyerekét, de ne az legyen az első, hogy a tanár hülye, hazug és miegymás. Sokszor elég megkérdezni a gyereket, hogy tényleg így volt-e és ha esetleg füllentett is, vagy kibukik belőle, vagy egyszerűen látszik rajta. Aki igazán ismeri a gyerekét, annak látnia kéne, ha nem mond igazat. Nekem még nincs gyerekem, de öcsém nevelésében azért kivettem a részem, noha csak három és fél év van köztünk. Nem helyes, de így alakult. Rajta azóta is látom, hogyha nem mond igazat. Kerüli a tekintetem, lesüti a szemét, néha a szája sarkában ott lapul egy kínosan elfojtott mosoly. Szóval ne vegyük szentírásnak, amit a gyerek mond. Bízzunk benne, higgyünk neki, de ne a végletekig. Tanuljuk meg, hogy a tanárok nem ellenségek! Segíteni akarnak!
Félév?
A gyerekek félévi értékelése se kis feladat. Egyesével tantárgyak szerint végignézni, hogy ki mit kapjon. Legyen relevanciában a jegyeivel, de kétség esetén kapjon javítási lehetőséget, vagy legalább az osztályhoz és tudásához mérten kapja a megfelelő jegyet. Nem egyszerű. Az alsósok egy részénél bevezetett szöveges értékelés még katasztrofálisabb. Gondoljuk csak el, hogy egy osztályfőnök tanít 4-5 tárgyat és mindegyiknél 23 gyereket kell értékelnie. Ráadásul a választási lehetőségek sokszor nem is fedik le, milyen egy gyerek. Az se biztos, hogy egy gyerek mondjuk minden társával barátságos (magatartás ugye).
A félévi értekezletek hosszan elhúzódnak. A szorgalom-magatartás olyan jegyeket adnak, melybe a gyerekeket tanító összes tanárnak lehet beleszólása.
Évvége?
Pepitába ugyanez, csak még jön hozzá a bizonyítványírás, ha az ember osztályfőnök. Írj szépen, ne tévessz jegyet, de közben viszonylag gyorsan tölts ki egy egész osztálynyi kis könyvecskét.
Szülői? Fogadó?
Készülj fel arra, mit mondasz. Lásd előre a jövőt, de múltból is ragadj ki fontos momentumokat, amikről úgy gondolod, tájékoztatnod kell a szülőket. Fektesd le a szabályokat. Neveld a szülőket, hogy a szünetekre adott feladatokat ne egy nap alatt akarják megoldatni a gyerekekkel, hogy ne írják meg helyettük a házikat és hogy egyáltalán figyeljenek rá, hogy az is elkészüljön, amit pénteken kaptak. Válaszolj a kérdéseikre, akkor is, ha az igazgató úgy gúzsba kötötte a kezedet, hogy már arra se emlékszel miről szabad beszélned és miről nem.
Beteg valaki?
Szuper. Jöhet a helyettesítés, a fizetetlen túlórák. Az meg ne riasszon vissza, hogy elsős tanító létedre többet helyettesítesz minden kollégádnál. Hisz a huszonéves újoncok biztos kevésbé lennének energikusak, mint te 50 éves fejjel.
Munkaidő vége?
Biztos más helyeken is van így, de hogy én öt előtt sose láttam anyut tavaly, az egyszer szent. A munkaidő 4-ig tart, fél óra alatt otthon lehetne, de én már örültem, ha fél 6-kor beállított.
Egy szó, mint száz: sokan szidják a tanárokat, mert nem úgy tanítanak, ahogy "kéne", mert nem foglalkoznak eleget a gyerekekkel, mert szívatják őket, mert sok a szünetük, vagy mert semmi "normális" dolguk nincs. Jó páran azt is gondolják, hogy egyszerű dolguk van, de ez nincs így. Én mindig is felnéztem anyukámra, mert szerintem nincs szebb küldetés, mint kinevelni a jövő nemzedékét, de hamar rájöttem, hogy hiába mennék tanárnak, hiába imádom a gyerekeket, hiába szeretnék kinevelni egy olyan társadalmat, ahol az emberek elfogadják egymást, ahol a különcség nem hiba, hanem áldás, ahol mindenki megtalálhatja azt, amiben jó, amit szeret, csak tönkremennék benne. Túl sok munka, a semmiért. A kormány, a szülők, a szabályok, a világ a tanárok ellen cselekszik. Nem fogják fel, hogy a pénz, a szeretet, az együttműködés, amit belefektetnének a gyerekeink oktatásába mind többszörösen megtérülne.
Fontos a testük karban tartása, de talán még fontosabb, hogy a gyerekek rájöjjenek milyen pálya illene hozzájuk a leginkább, hogyan segíthetnék leginkább a társadalmat úgy, hogy ők is boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek. Nem az kéne, hogy a lényeg legyen, hogy megfojtjuk őket a sok tanórával, hanem hogy lehetőséget adjunk nekik megismerni önmagukat és a szakmákat, amiket választhatnak. Teret kéne nekik hagyni arra, hogy éljenek, hogy élvezettel tanuljanak és hogy ne csak azt lássák dolgozat, dolgozat, dolgozat. El kéne érni, hogy ne a tanárokért, vagy a szüleikért tanuljanak, hanem önmagukért. Azért, mert érdekli őket, amit tanulnak.
2016. augusztus 29., hétfő
Hattyúk tava
Manapság egyre ritkább az olyan eset, amikor csak úgy önfeledten alkothatok. Bár a nyári szünet még tart, én angol tanfolyamra járok minden hétköznap és az elmúlt két hétvégém is elég eseménydús volt. A legutóbbiról a "Winnetouland" és Plitvice (AduTours) bejegyzésemben olvashattatok. Előtte egy írói jobb agyféltekés tanfolyamon vettem rész. Klassz volt, csak ajánlani tudom.
Na de akkor jöjjön az, amiért ez a poszt született. A blogom fejlécén ott találhatók a varázsszavak és rájöttem, hogy a kézműveskedéssel kapcsolatban még nem született bejegyzés. Ez se az a szigorúan vett kézműves alkotás, de én csináltam és igazából komplex dolog.
Onnan indult ki, hogy anyukám általános iskolai tanár. Most másodikosai lesznek és ő az osztályfőnök. Másoknak fel se tűnik, mennyi munkával jár ez a szakma, de én most beavatlak egy apró részletébe. Rengeteg díszítés kell egy osztályterembe. Ott vannak az ablakdíszek, a fali díszek. Szokott lenni minden teremben valami segítség a matekhoz, a magyarhoz... mondjuk, hogy milyen mondatfajták vannak, vagy egy rövid példázat arról, hogy melyik szó j-s melyik ly-es. Anyukám is éppen ezen dolgozott, amikor rájöttem, hogy én is akarok valamit alkotni. Láttam, hogy a hattyúkkal nem boldogul, így őket vettem át tőle.
Első lépésként a fenti képen látható mintáról nagyítottam ki a hattyúmamát. Nem egy egyszerű feladat, de megérte. Két A3-as és egy A4-es lapra fért ki. A terv szerint ő lesz az órarendjük. A kis hattyúkból fog lelógni az adott napi órarend. Igen, öt kis hattyú lesz. A hétfő pedig már látszik is, aranyosan kibújik édesanyja mögül.
Mivel eredetileg nem fehér kartonra dolgoztam, indigóval átmásoltam, majd filccel kihúztam a körvonalait. A csőréhez színes ceruzát használtam, de nem ront az összképen.
A kiskacsák megrajzolása se volt egyszerű. Főleg a méretarány miatt. Egy kacsá... vagyis hattyút megrajzolni se könnyű, de ötöt úgy, hogy kb. egy méretűek legyenek. Ráment jó pár órám.
Összességében egy teljes napot töltöttem el vele (igaz, kevesebb alatt is meg lehetett volna csinálni, ha jobban átgondoljuk az elején, hogy mit hogyan...). Azért szerintem megérte. A fenti képen már a laminált, kivágott hattyúk láthatók. A tó még nincs kész, de a hangulatát megadja. Ha kész lesz az órarendi része, úgy is mindenképp felteszem. :)
2016. augusztus 24., szerda
"Winnetouland" és Plitvice (AduTours)
2016.08.20-21., "Winnetouland" és Plitvicei Tavak kirándulás by AduTours
Mondhatnám, hogy írói túlzás... de nem. Minden szó igaz. Többet is írhattam volna, de így is épp elég hosszú lett. Rövid kivonat alul, akit csak az érdekel.
Hűvös nyári reggelre ébredtünk szombat 5 órakor. Még a nap is mélyen pihent, csupán az ég fokozatos világosodásából lehetett látni, hogy ő is velünk ébredezik. A busz az 56-osok terén várt minket jó pár társunkkal egyetemben. Két busznyi ember gyűlt össze, hogy az AduTourssal egy csodálatos kalandon vehessenek részt. A legtöbben kedvezményes Bónusz Brigádos ajánlatként találtak rá. Mi is így voltunk vele. Anyukám imádja az indiánokat az indiános filmeket és évek óta el akartunk menni a varázslatosan szép Plitvicei tavakhoz, de a buszon alvásnak nem voltunk hívei, így külön örültünk, hogy találtunk végre egy két napos utat. Már az elején gyanús lehetett volna, mikor a részvételi jegy elkérése nélkül csak úgy felülhettünk a buszra, ha rajta voltunk a listán. Vagy mikor az idegenvezető harmadjára tudta csak megállapítani, hányan is vagyunk. Nem törődtünk vele. Vártuk az utazást, hogy pihenhessünk kicsit, elszakadjunk a rohanó világ stresszes hétköznapjaitól és valami csodaszépet láthassunk.
Az idegenvezető cigitől rekedtes hangja bántón sugárzott a fülünkbe olyan információkat, melyet a wikipédia első 10 mondata taglal. Tette mindezt olyan szövegezéssel, hogy a mondatoknak se elejük, se végük nem volt, de még közbe se rejtettek értelmet. Még csak 9 óra volt, amikor egy ilyen hosszabb információáradat után olyan röhögőgörcs jött ránk édesanyámmal, hogy alig bírtuk abbahagyni. Gondoltuk: "jól kezdődik". Ám ez még semmi sem volt ahhoz képest, ami utána jött.
Beszedték a regisztrációs pénzeket 1000Ft... mintha még nem fizettünk volna eleget. Ez vajon kinek a zsebébe ment? Utána pedig jött a kijelentés, miszerint nem jelentettek be minket Winnetouland-be, mert nem tudták hányan leszünk, ahogy azt se, mennyibe kerül a belépő, mert csak 2010-es adatot találtak róla, akkor 20 kuna volt. Hányan lennénk? A szállást le tudták foglalni? Mindegy. Túl tettük magunkat rajta, de azért ott motoszkált a fejükben a kép egy hatalmas kígyózó sorról.
Közben meseszép tájak mellett haladtunk el, kisebb-nagyobb patakok csörgedeztek körülöttünk, magas hegyeket, erdősségeket láttunk. Az út mentén felfedezhettünk a susnyásból lakmározó őzeket, a kerítés tartóoszlopain ülő sólymokat, sasokat és más madarakat is. 12:30 lehetett, mikor Karlovacon is áthaladtunk. A leírás szerint a szállásunk is valahol ott van. Egyre izgatottabban vártuk Winnetoulandot.
"Az erdő szélén álló 20 wigwam, a cowboykalap, Winnetou fejdísze, a nézeteltéréseket elsimító békepipa, az indián totemek mind gyerekkorunk indiántörténeteit idézik - s ha az első európai indiánfalu, Winnetouland ennyivel nem nyűgöz le, érdemes kenuba ülnöd, hogy felkutathasd az Ezüst-tó kincsét. Próbáld ki az íjászatot, az aranymosást, a lasszódobást és az indiántáncot, hogy újraéld a gyermekkori varázslatot!"
De ennél többet is ígértek: fürödhetünk az Ezüst tóban. Páran kétkedve fogadták az információt, de azért a legtöbben bekészítettük a fürdőruhánk is. Az idegenvezetőnél érdeklődve kérdeztünk rá, hogy ez valóban így van-e. A válasza nem volt. Nem lehet fürödni. Sebaj - gondoltam. Van épp elég program, elfoglaljuk magunkat, éppen elég lesz az, hogy láthatjuk. Amúgy is elég felhős az ég.
Aztán egyszer csak megállt a busz. Kíváncsian forgolódtunk. Tájékoztatást nem kaptunk. Semmit. Azt se, hogy mennyi ideig állunk, azt se, hogy miért álltunk meg. Csak annyit vettünk észre, hogy mindkét buszról leszállnak az idegenvezetők és bemennek egy "pekara"-ba, ami "pékáru"-t tesz horvátul. Páran leszálltak, de csak az első ajtó volt nyitva, mintegy jelezve, hogy most nekünk fenn kell maradni. Egymás között tippelgettük a megállás okát, lestük az idegenvezetőket, akik átsétáltak egy kávézóba. Na, ez klassz. Szünetet tartanak, ami úgy látszik, csak nekik jár. Tíz percet állhattunk, mikor visszaszálltak és mentünk tovább. Hogy mi történt? Nem tudtuk.
Újabb tíz perc telt el, megint félreálltak a buszok és megálltunk. Ezúttal egy tourinform-nál. Eltévedtünk. Ilyen nincs. Két busznyi embert visznek és nem tudják hová. Ez egy vicc. Ott a két idegenvezető, a két buszsofőr és eltévedünk. Ilyen csak a mesékben van. Vagy még ott se. Az idegenvezetőnk, Mariann felszállt a buszra és közölte, a Winnetouland megszűnt.
"Erről az utazási iroda nem tehet. Őket nem értesítették erről. Egy osztrák ember tulajdonában volt, aki csődöt jelentett. Helyette most kemping van ott."
Lincselési hangulat uralkodik el a buszon. Ezért jöttünk, ezért választottuk ezt az utat a sok közül. Erre készültünk, ezt akartuk látni. "Hogyan készültek erre?" - kérdezi ő. ????? Befizetünk egy útra, aminek az a címe, hogy Winnetouland és a Plitvicei tavak, erre feltesz egy ilyen kérdést? A buszok szinkron fordulást hajtanak végre. Az idegenvezetőknek van B terve. Odafelé menet volt egy szép malmos, kis vízeséses falu, Rastoke. Nézzük meg azt! Nem az, amit vártunk, de jobb, mint a semmi és ha már itt vagyunk... Legyen. Visszamegyünk oda. Egy tourinformos bódé áll a tetején, a kísérőink bemennek érdeklődni, persze ezt velünk nem közlik. A fáradt, türelmetlen és bosszús utasok mind leszállnak a buszról, elmennek a mosdóba, vagy csak kinyújtóztatni a lábuk. Mikor már mindenki leszállt, az idegenvezető visszaszáll a buszra, kezébe veszi a mikrofont és elkezdi ecsetelni a fejleményeket. Aztán rájön, hogy a buszon senki sincs már és odasétál közénk. Kiderül, hogy a fürdésért fizetni kell, merthogy ilyen lehetőség is van. A csoport fele bevonul a bódéba, hogy egyesével kifizessék a belépőt. Közbe a bent ülő férfi elveszi a pénzt, adja a jegyet és húzza egy papírra a strigulákat. Pár perc telik csak el és kiderül: a falu megnézéséhez is fizetni kell. 30 kunát. De ez még mind semmi. Teljes áru jegyet fizettünk csoportként, holott 9 fő felett, már jár a kedvezmény. A számlát az utazási iroda viszont megkapta a teljes áru jegyekkel. Elindulunk a faluba. Sokáig nem is kérik a jegyeinket, amikor mégis, kiderül, hogy oda nem jók. Hogy hova? Hát a falu belsejébe. Oda további 30 kunát kell fizetni. Így az idegenvezetők elmondásával ellentétben, nem a faluba nézelődünk, hanem csak félig körbejárjuk azt. Mire végzünk, szakad rólunk a víz, még mindig bosszúsak vagyunk és azon gondolkozunk: mi jöhet még? :D Hát ami jöhet, az jön is. Kiderül, hogy mi még jól jártunk a beszélni és számolni is képtelen rohanó, helyismerettel nem rendelkező idegenvezetőnkkel, aki láncdohányos. A másik busz idegenvezetője ugyanis részeg. Annyira, hogy a járásán, a beszédén és a lehelletén is érződik. Nem is mennek már máshová, irány a szállás.
Mi azért folytattuk. Karlovac városába mentünk vissza, ahol már 12:30-kor jártunk. Ekkor már 18 tájt lehetett. Az idegenvezetővel leszálltunk a buszról. Páran elmentek vacsorázni, a többieknek városnézés volt betervezve. Csakhogy az idegenvezető nem tudta hol van a városközpont. Egy helyi lakosnál érdeklődte meg, majd a tourinformba ment be, hogy további információkat szerezzen. Gyönyörű történelmi város, csillag alakú várfallal volt beharangozva. Helyette kaptunk egy elhagyatott, romos települést. A legtöbb helyen az ablakok is hiányoztak, vagy be voltak deszkázva. Alig volt épület, ami teljesen ép lett volna, ráadásul az utcák is teljesen néptelenek voltak. Szombat lévén a boltok többsége be volt zárva, igaz a legtöbbnek csak a kirakatában volt pár tárgy, odabent pangott az ürességtől. 1 óra alatt végig jártuk, többet nem tudtunk meg róla, mint amennyit láttunk. Viszont további 1 órán keresztül várhattuk azt, hogy visszajöjjön értünk a busz.
Mikor ez megtörtént, megkönnyebbült sóhajjal foglaltunk helyet. Fáradtak voltunk, kimerültek. Sokat járkáltunk, a busz se volt túl kényelmes, de legalább végre ülhettünk egy kicsit és nem kellett szinte futva követnünk az idegenvezetőnk rohanó lépteit. A busz még ment egy darabig. A főútról lekanyarodott egy erdei ösvényre, mely egy sávos volt és jobbról balról belógtak a fák. Nyitott ablakoknál alighanem el is értük volna őket. Ez aztán a természet közelség. Addigra már sötét volt, majdnem fél kilenc. Az utasok annyira elfáradtak és annyira kiábrándultak az utazási irodából, hogy azon tanakodtak, melyik bokorból fog előugrani egy medve, vagy egyenesen Winnetou. A jó hangulat egy ideig eltartott, aztán kezdett túl hosszúnak tűnni az út. Megláttunk romos, elhagyatott házakat. Gondoltuk, ha sikerült elrontani a szállásfoglalást is, akkor ott elalhatunk. Egy várat is megpillantottunk, az még vonzóbbnak tűnt. Ki volt világítva, fent egy domb tetején. Jól nézett ki. Aztán megérkeztünk...
Először a sok autó tűnt fel. Ott vagyunk a puszta közepén és a szálloda parkolója tele van. Aztán kinyílt az egyik ajtaja a szállodának és leesett. Esküvő van!!!! :D
Kínunkban nevetni kezdtünk, de még ott motoszkált bennünk a félelem. Mi van, ha a násznép elvette a szállásunk? Vagy ha soha nem is volt a miénk, mert az utazási iroda elfelejtette lefoglalni? Gyártottuk a rémtörténeteket. Sajnos nem kellett hozzá nagy képzelőerő. Az idegenvezető leszállt a buszról és ott hagyott minket azzal, hogy felesleges betódolnunk ennyien, majd visszajön értünk...
Vártunk, vártunk, vártunk. Többször láttuk egy ablakon keresztül, ahogy mögötte elmegy balra a kijárat felé, de még mielőtt átlépné azt, visszafordul és jobbra megy. Végül nagy nehezen 20 perc után kilépett, de nem nézett ránk. Kezében ott volt egy fehér dobozka, de csak állt. Körülötte nem volt ember, ő féloldalt állt nekünk vagy 5 percen keresztül. Na mondom, gáz van. Nem mer elénk kerülni. Elfelejtették a foglalást. Páran elhallgattak, úgy várták a fejleményeket. Néhányan csak nevettek. Én azon tanakodtam, oda menjek-e, hogy megkérdezzem, mégis mi történt. Végül az egyik szállodai alkalmazott átnyújtott neki valamit, ő pedig közénk lépett azzal, hogy menjünk a hátsó lépcsőhöz, mindjárt jön ő is... A kietlen puszta hátsó lépcsőjéhez vezető úthoz nem tartozott lámpa. A sötétben botorkáltunk, majd szokásunkhoz híven vártunk. De vagy tíz percet. Az idegenvezető táskáját a dühös, sántító buszsofőr dobta le a küszöbre, aki mint kiderült, már nem kapott szállást a mi hotelünkben és mivel a vezetési idejét is túllépte, a szálloda egyik alkalmazottja vitte el kocsival a saját szálláshelyére. Lassan megkaptuk a kulcsokat. Miénk volt az utolsó előtti. Félve nyitottuk ki az ajtót, de odabent már mindent rendben találtunk. Igyekeztünk azzal se törődni, hogy az idegenvezető egyre korábbra tette az indulás idejét a buszsofőr vezetési idejére hivatkozva, ami 15 óra, mint megtudtuk.
Jót aludtunk, az esküvő nem zavart, a reggeli is kellemes volt, habár kapkodva ettük meg. Fél 8-kor kellett volna indulnunk és habár 3/4-kor már mindenki a buszon volt, még további negyed órát várakoztunk az idegenvezetőre.
"Tegnap este láttam a tarka teheneket. Ma reggel kinézek az ablakon, hát nem lóvá változtak?"
A tehén színű lovak nem csak egy embert tréfáltak meg, de ahogy előadta, mindenki felkacagott. A szállás messze volt a Plitvicei tavaktól, de két óra alatt odaértünk és 10:30-kor meg is tudtuk kezdeni a H jelű útvonalon a túrát. Az idegenvezető nagy nehezen összeterelte a csapatot, még nehezebben meg is tudott számolni minket, majd miután eloltotta a cigijét kölcsönkért egy esernyőt, hogy lássuk, merre jár. Az esernyőt 10 percig se tartotta, mikor átadta az egyik utasnak és újabb cigire gyújtott. Figyelmeztetett minket, hogy gyakran bevárja majd a csapatot, ezért legyünk türelemmel. Hát nem így történt. Olyan rohamléptekben indult neki, hogy két ember ha tudta tartani a tempóját. Mi körülbelül a csoport közepén meneteltünk, de csak kétszer láttuk az út közben. Másodszorra az ismerőseinkre szólt, hogy 25 percet kellett rájuk várnia, holott ő nem tájékoztatott róla, hogy meddig menjünk el azon a kitérő úton. De a legszebb az egészben az volt, mikor rákérdezett, hogy szerintem érthetően mondta-e, hogy a H jelű utat követjük, meg hogy ismerik-e az utasok a H betűt... Csak 20-szor mondta el. Igaz színtévesztő, mert a narancs jelzés neki valahogy átment az egyik lány rózsaszín pólójába, de sebaj. A Plitvicei park meseszép volt. Hat órát töltöttünk ott a beígért kb. 7 óra helyett, azt is feszített tempóban, de tetszett. Érdemes oda visszamenni, de nem így szervezetten, hanem családilag kocsival és lehetőség szerint több napra, mert 6 óra nem elég a majdnem leghosszabb túraútvonalra. Rengeteg a látnivaló, a patakok, a vízesések, a tavak, a halak, a kacsák, a szitakötők, a fák, a barlang és közben az sem árt, ha az ember a lába elé néz, nehogy hasra vágódjon a fapallókon. :D Mindenkinek csak ajánlani tudom. A helyet, nem az utazási irodát. Azt felejtsétek el. Mások tapasztalatairól is hallottam, azok se valami jók. Tudnám, miért olyan mazochisták, hogy harmadszor is megpróbálkoznak vele.. :D
Rövid kivonat:
Winnetoulandba mentünk volna első nap, ahol lehetett volna íjászkodni, úszni az Ezüst tóban, aranyat mosni és érdekes programokon részt venni. A park bezárt, de ezt csak ott tudtuk meg, szinte a kapujában (bár azt nem találtuk meg). Helyette béna helyettesítő programokat találtak ki. Az idegenvezető nem értett ahhoz, amit csinál. Plitvice szép, de csak egyénileg. Az utazási iroda ellentmondásos információkkal próbálja menteni magát. Két busznyi embernek okozott bosszúságot, akik pihentető, stresszmentes hétvégére vágytak.
Mondhatnám, hogy írói túlzás... de nem. Minden szó igaz. Többet is írhattam volna, de így is épp elég hosszú lett. Rövid kivonat alul, akit csak az érdekel.
Hűvös nyári reggelre ébredtünk szombat 5 órakor. Még a nap is mélyen pihent, csupán az ég fokozatos világosodásából lehetett látni, hogy ő is velünk ébredezik. A busz az 56-osok terén várt minket jó pár társunkkal egyetemben. Két busznyi ember gyűlt össze, hogy az AduTourssal egy csodálatos kalandon vehessenek részt. A legtöbben kedvezményes Bónusz Brigádos ajánlatként találtak rá. Mi is így voltunk vele. Anyukám imádja az indiánokat az indiános filmeket és évek óta el akartunk menni a varázslatosan szép Plitvicei tavakhoz, de a buszon alvásnak nem voltunk hívei, így külön örültünk, hogy találtunk végre egy két napos utat. Már az elején gyanús lehetett volna, mikor a részvételi jegy elkérése nélkül csak úgy felülhettünk a buszra, ha rajta voltunk a listán. Vagy mikor az idegenvezető harmadjára tudta csak megállapítani, hányan is vagyunk. Nem törődtünk vele. Vártuk az utazást, hogy pihenhessünk kicsit, elszakadjunk a rohanó világ stresszes hétköznapjaitól és valami csodaszépet láthassunk.
Az idegenvezető cigitől rekedtes hangja bántón sugárzott a fülünkbe olyan információkat, melyet a wikipédia első 10 mondata taglal. Tette mindezt olyan szövegezéssel, hogy a mondatoknak se elejük, se végük nem volt, de még közbe se rejtettek értelmet. Még csak 9 óra volt, amikor egy ilyen hosszabb információáradat után olyan röhögőgörcs jött ránk édesanyámmal, hogy alig bírtuk abbahagyni. Gondoltuk: "jól kezdődik". Ám ez még semmi sem volt ahhoz képest, ami utána jött.
Beszedték a regisztrációs pénzeket 1000Ft... mintha még nem fizettünk volna eleget. Ez vajon kinek a zsebébe ment? Utána pedig jött a kijelentés, miszerint nem jelentettek be minket Winnetouland-be, mert nem tudták hányan leszünk, ahogy azt se, mennyibe kerül a belépő, mert csak 2010-es adatot találtak róla, akkor 20 kuna volt. Hányan lennénk? A szállást le tudták foglalni? Mindegy. Túl tettük magunkat rajta, de azért ott motoszkált a fejükben a kép egy hatalmas kígyózó sorról.
Közben meseszép tájak mellett haladtunk el, kisebb-nagyobb patakok csörgedeztek körülöttünk, magas hegyeket, erdősségeket láttunk. Az út mentén felfedezhettünk a susnyásból lakmározó őzeket, a kerítés tartóoszlopain ülő sólymokat, sasokat és más madarakat is. 12:30 lehetett, mikor Karlovacon is áthaladtunk. A leírás szerint a szállásunk is valahol ott van. Egyre izgatottabban vártuk Winnetoulandot.
De ennél többet is ígértek: fürödhetünk az Ezüst tóban. Páran kétkedve fogadták az információt, de azért a legtöbben bekészítettük a fürdőruhánk is. Az idegenvezetőnél érdeklődve kérdeztünk rá, hogy ez valóban így van-e. A válasza nem volt. Nem lehet fürödni. Sebaj - gondoltam. Van épp elég program, elfoglaljuk magunkat, éppen elég lesz az, hogy láthatjuk. Amúgy is elég felhős az ég.
Aztán egyszer csak megállt a busz. Kíváncsian forgolódtunk. Tájékoztatást nem kaptunk. Semmit. Azt se, hogy mennyi ideig állunk, azt se, hogy miért álltunk meg. Csak annyit vettünk észre, hogy mindkét buszról leszállnak az idegenvezetők és bemennek egy "pekara"-ba, ami "pékáru"-t tesz horvátul. Páran leszálltak, de csak az első ajtó volt nyitva, mintegy jelezve, hogy most nekünk fenn kell maradni. Egymás között tippelgettük a megállás okát, lestük az idegenvezetőket, akik átsétáltak egy kávézóba. Na, ez klassz. Szünetet tartanak, ami úgy látszik, csak nekik jár. Tíz percet állhattunk, mikor visszaszálltak és mentünk tovább. Hogy mi történt? Nem tudtuk.
Újabb tíz perc telt el, megint félreálltak a buszok és megálltunk. Ezúttal egy tourinform-nál. Eltévedtünk. Ilyen nincs. Két busznyi embert visznek és nem tudják hová. Ez egy vicc. Ott a két idegenvezető, a két buszsofőr és eltévedünk. Ilyen csak a mesékben van. Vagy még ott se. Az idegenvezetőnk, Mariann felszállt a buszra és közölte, a Winnetouland megszűnt.
"Erről az utazási iroda nem tehet. Őket nem értesítették erről. Egy osztrák ember tulajdonában volt, aki csődöt jelentett. Helyette most kemping van ott."
Mi azért folytattuk. Karlovac városába mentünk vissza, ahol már 12:30-kor jártunk. Ekkor már 18 tájt lehetett. Az idegenvezetővel leszálltunk a buszról. Páran elmentek vacsorázni, a többieknek városnézés volt betervezve. Csakhogy az idegenvezető nem tudta hol van a városközpont. Egy helyi lakosnál érdeklődte meg, majd a tourinformba ment be, hogy további információkat szerezzen. Gyönyörű történelmi város, csillag alakú várfallal volt beharangozva. Helyette kaptunk egy elhagyatott, romos települést. A legtöbb helyen az ablakok is hiányoztak, vagy be voltak deszkázva. Alig volt épület, ami teljesen ép lett volna, ráadásul az utcák is teljesen néptelenek voltak. Szombat lévén a boltok többsége be volt zárva, igaz a legtöbbnek csak a kirakatában volt pár tárgy, odabent pangott az ürességtől. 1 óra alatt végig jártuk, többet nem tudtunk meg róla, mint amennyit láttunk. Viszont további 1 órán keresztül várhattuk azt, hogy visszajöjjön értünk a busz.
Először a sok autó tűnt fel. Ott vagyunk a puszta közepén és a szálloda parkolója tele van. Aztán kinyílt az egyik ajtaja a szállodának és leesett. Esküvő van!!!! :D
Kínunkban nevetni kezdtünk, de még ott motoszkált bennünk a félelem. Mi van, ha a násznép elvette a szállásunk? Vagy ha soha nem is volt a miénk, mert az utazási iroda elfelejtette lefoglalni? Gyártottuk a rémtörténeteket. Sajnos nem kellett hozzá nagy képzelőerő. Az idegenvezető leszállt a buszról és ott hagyott minket azzal, hogy felesleges betódolnunk ennyien, majd visszajön értünk...
Vártunk, vártunk, vártunk. Többször láttuk egy ablakon keresztül, ahogy mögötte elmegy balra a kijárat felé, de még mielőtt átlépné azt, visszafordul és jobbra megy. Végül nagy nehezen 20 perc után kilépett, de nem nézett ránk. Kezében ott volt egy fehér dobozka, de csak állt. Körülötte nem volt ember, ő féloldalt állt nekünk vagy 5 percen keresztül. Na mondom, gáz van. Nem mer elénk kerülni. Elfelejtették a foglalást. Páran elhallgattak, úgy várták a fejleményeket. Néhányan csak nevettek. Én azon tanakodtam, oda menjek-e, hogy megkérdezzem, mégis mi történt. Végül az egyik szállodai alkalmazott átnyújtott neki valamit, ő pedig közénk lépett azzal, hogy menjünk a hátsó lépcsőhöz, mindjárt jön ő is... A kietlen puszta hátsó lépcsőjéhez vezető úthoz nem tartozott lámpa. A sötétben botorkáltunk, majd szokásunkhoz híven vártunk. De vagy tíz percet. Az idegenvezető táskáját a dühös, sántító buszsofőr dobta le a küszöbre, aki mint kiderült, már nem kapott szállást a mi hotelünkben és mivel a vezetési idejét is túllépte, a szálloda egyik alkalmazottja vitte el kocsival a saját szálláshelyére. Lassan megkaptuk a kulcsokat. Miénk volt az utolsó előtti. Félve nyitottuk ki az ajtót, de odabent már mindent rendben találtunk. Igyekeztünk azzal se törődni, hogy az idegenvezető egyre korábbra tette az indulás idejét a buszsofőr vezetési idejére hivatkozva, ami 15 óra, mint megtudtuk.
Jót aludtunk, az esküvő nem zavart, a reggeli is kellemes volt, habár kapkodva ettük meg. Fél 8-kor kellett volna indulnunk és habár 3/4-kor már mindenki a buszon volt, még további negyed órát várakoztunk az idegenvezetőre.
"Tegnap este láttam a tarka teheneket. Ma reggel kinézek az ablakon, hát nem lóvá változtak?"
A tehén színű lovak nem csak egy embert tréfáltak meg, de ahogy előadta, mindenki felkacagott. A szállás messze volt a Plitvicei tavaktól, de két óra alatt odaértünk és 10:30-kor meg is tudtuk kezdeni a H jelű útvonalon a túrát. Az idegenvezető nagy nehezen összeterelte a csapatot, még nehezebben meg is tudott számolni minket, majd miután eloltotta a cigijét kölcsönkért egy esernyőt, hogy lássuk, merre jár. Az esernyőt 10 percig se tartotta, mikor átadta az egyik utasnak és újabb cigire gyújtott. Figyelmeztetett minket, hogy gyakran bevárja majd a csapatot, ezért legyünk türelemmel. Hát nem így történt. Olyan rohamléptekben indult neki, hogy két ember ha tudta tartani a tempóját. Mi körülbelül a csoport közepén meneteltünk, de csak kétszer láttuk az út közben. Másodszorra az ismerőseinkre szólt, hogy 25 percet kellett rájuk várnia, holott ő nem tájékoztatott róla, hogy meddig menjünk el azon a kitérő úton. De a legszebb az egészben az volt, mikor rákérdezett, hogy szerintem érthetően mondta-e, hogy a H jelű utat követjük, meg hogy ismerik-e az utasok a H betűt... Csak 20-szor mondta el. Igaz színtévesztő, mert a narancs jelzés neki valahogy átment az egyik lány rózsaszín pólójába, de sebaj. A Plitvicei park meseszép volt. Hat órát töltöttünk ott a beígért kb. 7 óra helyett, azt is feszített tempóban, de tetszett. Érdemes oda visszamenni, de nem így szervezetten, hanem családilag kocsival és lehetőség szerint több napra, mert 6 óra nem elég a majdnem leghosszabb túraútvonalra. Rengeteg a látnivaló, a patakok, a vízesések, a tavak, a halak, a kacsák, a szitakötők, a fák, a barlang és közben az sem árt, ha az ember a lába elé néz, nehogy hasra vágódjon a fapallókon. :D Mindenkinek csak ajánlani tudom. A helyet, nem az utazási irodát. Azt felejtsétek el. Mások tapasztalatairól is hallottam, azok se valami jók. Tudnám, miért olyan mazochisták, hogy harmadszor is megpróbálkoznak vele.. :D
Rövid kivonat:
Winnetoulandba mentünk volna első nap, ahol lehetett volna íjászkodni, úszni az Ezüst tóban, aranyat mosni és érdekes programokon részt venni. A park bezárt, de ezt csak ott tudtuk meg, szinte a kapujában (bár azt nem találtuk meg). Helyette béna helyettesítő programokat találtak ki. Az idegenvezető nem értett ahhoz, amit csinál. Plitvice szép, de csak egyénileg. Az utazási iroda ellentmondásos információkkal próbálja menteni magát. Két busznyi embernek okozott bosszúságot, akik pihentető, stresszmentes hétvégére vágytak.
2016. augusztus 13., szombat
Nyelvtanulás
Miért érdemes nyelvet tanulni?
A magyar nyelvet egy viszonylag szűk kör ismeri. Ha az ember nem Magyarországon akar letelepedni, nem tudja magát megértetni vele.
A magyar munkaerőpiacon is jól látható, hogy egyre több helyen igénylik a plusz nyelvi tudást. Leggyakoribb az angol nyelv szükségessége, ám sok helyen a német nyelvet követelik.
A felsőoktatási törvények megkövetelik a diplomához nyelvvizsga meglétét.
Miért akarunk nyelvet tanulni?
Hogy kitágítsuk látókörünket.
Hogy külföldiekkel is tudjuk kommunikálni.
Hogy ne kelljen szótlanul álldogálnunk, amikor egy turista megkérdezi, merre talál egy látványosságot.
Hogy növeljük a munkapiaci értékünket.
Hogy külföldre mehessünk tanulni/dolgozni/élni.
Lássuk hát, hogyan érdemes tanulni szerintem.
1. A nyelv olyan dolog, amit minden egyes nap gyakorolni kell. Ez nem azt jelenti, hogy folyton órákig a tankönyvek fölött kell ülnünk, de mindennap érdemes foglalkozni vele legalább egy fél órát, hogy ne felejtődjön el és hogy edzésben tartsuk tudásunkat.
2. A nyelvek olyanok, hogy akár észrevétlenül is ránk ragadhatnak. Kellő alapokat szerezhetünk a neten böngészve, dalokat hallgatva, vagy külföldi feliratokat elolvasva, filmeket nézve. Akár utcai plakátról, a mindennapi szlengből is vehetünk fel új szavakat.
3. Ha megvan az alap, amikor már tudjuk az alapkifejezéseket, az egyszerűbb szavakat, akkor jöhet a tanfolyam. Lehet ugyan egyedül tanulni, de nem érdemes már ezen a szinten. A tanár sok mindent ki tud javítani, helyre rakja a kiejtést, a tévesen használt szavakat és megadja a kellő nyelvtani alapokat.
4. És mit tehetsz még a fejlődésért? Olvass cikkeket, könyveket, nézz filmeket az adott nyelven. Ne magyar felirattal. Ha nehezebben megy a megértés használd az adott nyelv feliratait. Hallgass zenét, fordítsd le magadnak a szöveget.
5. Közelbe került a nyelvvizsga? Válaszd ki a neked megfelelőt. Gyakorold az adott típus feladatokat, próbáld körülvenni magad a nyelvvel (lásd 4. pont). Ha jól csinálod, akkor egy idő után az adott nyelven fogsz gondolkodni/álmodni. Keress a nyelvvizsgához kapcsolatos témaköröket, vizsgáld meg, te mit mondanál róla, mik azok a szavak/kifejezések, amiket nem tudsz még az adott nyelven és tanuld meg őket. Használhatsz szituációkat is. Képzeld el, hogy megkérdezik tőled, merre van a Városliget vagy mit tennél, ha elrontanák a foglalásod egy külföldi szállodában, hogyan kérnéd meg a takarítónőt, hogy hozzon még törülközőt...
6. Sok mindennel lehet helyettesíteni azt, hogyha nem tudsz külföldre menni, de mégiscsak az az igazi, hogyha kimész. Ott megismerkedhetsz nem csak a nyelvvel, de a kultúrával is, ami elősegíti, hogy megszeresd a nyelvet és így sokkal könnyebben tanulod meg. Másrészről egészen más élő beszédet hallgatni, mint egy magnófelvételt, vagy egy sokszor lejátszott zeneszámot. Itt derül ki igazán, mennyire is érted, amit neked mondanak. Nem utolsó sorban pedig még a beszédedet is fejlesztheted, ami a legtöbbeknek komoly gondot okoz.
7. Ahogy elérkezünk a felsőfokú nyelvvizsga közelébe ismét ajánlott tanfolyamra, vagy magántanárhoz járni, hogy kijavítsa rosszul berögzült dolgokat és hogy kicsit beszélgessünk vele, hisz a beszéd fontos. Továbbá betömheti azokat a lyukakat, amik még ott tátonganak tudásunkban.
Tanácsom tehát:
Tanulj! Tanulj! Tanulj! Minden nap. Vedd körül magad a nyelvvel! Kitartás! Csak rajtad múlik, hogy milyen minőségben és mennyi idő alatt jutsz el a kitűzött szintre! Ne feledd, arra van időd, amire hagysz! :)
Sidel - 2016.08.13., Szombat
A magyar nyelvet egy viszonylag szűk kör ismeri. Ha az ember nem Magyarországon akar letelepedni, nem tudja magát megértetni vele.
A magyar munkaerőpiacon is jól látható, hogy egyre több helyen igénylik a plusz nyelvi tudást. Leggyakoribb az angol nyelv szükségessége, ám sok helyen a német nyelvet követelik.
A felsőoktatási törvények megkövetelik a diplomához nyelvvizsga meglétét.
Miért akarunk nyelvet tanulni?
Hogy kitágítsuk látókörünket.
Hogy külföldiekkel is tudjuk kommunikálni.
Hogy ne kelljen szótlanul álldogálnunk, amikor egy turista megkérdezi, merre talál egy látványosságot.
Hogy növeljük a munkapiaci értékünket.
Hogy külföldre mehessünk tanulni/dolgozni/élni.
Lássuk hát, hogyan érdemes tanulni szerintem.
1. A nyelv olyan dolog, amit minden egyes nap gyakorolni kell. Ez nem azt jelenti, hogy folyton órákig a tankönyvek fölött kell ülnünk, de mindennap érdemes foglalkozni vele legalább egy fél órát, hogy ne felejtődjön el és hogy edzésben tartsuk tudásunkat.
2. A nyelvek olyanok, hogy akár észrevétlenül is ránk ragadhatnak. Kellő alapokat szerezhetünk a neten böngészve, dalokat hallgatva, vagy külföldi feliratokat elolvasva, filmeket nézve. Akár utcai plakátról, a mindennapi szlengből is vehetünk fel új szavakat.
3. Ha megvan az alap, amikor már tudjuk az alapkifejezéseket, az egyszerűbb szavakat, akkor jöhet a tanfolyam. Lehet ugyan egyedül tanulni, de nem érdemes már ezen a szinten. A tanár sok mindent ki tud javítani, helyre rakja a kiejtést, a tévesen használt szavakat és megadja a kellő nyelvtani alapokat.
4. És mit tehetsz még a fejlődésért? Olvass cikkeket, könyveket, nézz filmeket az adott nyelven. Ne magyar felirattal. Ha nehezebben megy a megértés használd az adott nyelv feliratait. Hallgass zenét, fordítsd le magadnak a szöveget.
5. Közelbe került a nyelvvizsga? Válaszd ki a neked megfelelőt. Gyakorold az adott típus feladatokat, próbáld körülvenni magad a nyelvvel (lásd 4. pont). Ha jól csinálod, akkor egy idő után az adott nyelven fogsz gondolkodni/álmodni. Keress a nyelvvizsgához kapcsolatos témaköröket, vizsgáld meg, te mit mondanál róla, mik azok a szavak/kifejezések, amiket nem tudsz még az adott nyelven és tanuld meg őket. Használhatsz szituációkat is. Képzeld el, hogy megkérdezik tőled, merre van a Városliget vagy mit tennél, ha elrontanák a foglalásod egy külföldi szállodában, hogyan kérnéd meg a takarítónőt, hogy hozzon még törülközőt...
6. Sok mindennel lehet helyettesíteni azt, hogyha nem tudsz külföldre menni, de mégiscsak az az igazi, hogyha kimész. Ott megismerkedhetsz nem csak a nyelvvel, de a kultúrával is, ami elősegíti, hogy megszeresd a nyelvet és így sokkal könnyebben tanulod meg. Másrészről egészen más élő beszédet hallgatni, mint egy magnófelvételt, vagy egy sokszor lejátszott zeneszámot. Itt derül ki igazán, mennyire is érted, amit neked mondanak. Nem utolsó sorban pedig még a beszédedet is fejlesztheted, ami a legtöbbeknek komoly gondot okoz.
7. Ahogy elérkezünk a felsőfokú nyelvvizsga közelébe ismét ajánlott tanfolyamra, vagy magántanárhoz járni, hogy kijavítsa rosszul berögzült dolgokat és hogy kicsit beszélgessünk vele, hisz a beszéd fontos. Továbbá betömheti azokat a lyukakat, amik még ott tátonganak tudásunkban.
Tanácsom tehát:
Tanulj! Tanulj! Tanulj! Minden nap. Vedd körül magad a nyelvvel! Kitartás! Csak rajtad múlik, hogy milyen minőségben és mennyi idő alatt jutsz el a kitűzött szintre! Ne feledd, arra van időd, amire hagysz! :)
Sidel - 2016.08.13., Szombat
2016. augusztus 11., csütörtök
Írásgyakorlat 1. - 10 szó
Kiskoromban mindig azt gondoltam, hogy lehetetlen új könyvet írni, hisz annyi létezik már a világon, hogy biztosan csak másolnánk egyiket, akár anélkül is, hogy tudnánk róla. Bizonyára sokan voltak még így ezzel, de aki olvasott már, próbált írni, az rájöhetett, hogy a könyvek és íróik változatossága rengetegféle különböző variációt szülhet akár azonos szereplőkkel, vagy azonos történetekkel is.
Nem tartom magam írónak. Tudok írni, ahogy bárki, aki megtanult az általános iskola elején, de nem érzem még úgy, hogy úgy tudnék írni, ahogy szeretnék. Sokan lehetnek így ezzel. Az írók többsége elégedetlen magával, aztán egy bizonyos ponton rájön, hogyha ennél is többet dolgozna a művén, annak semmi haszna se lenne, így inkább kidobja, félreteszi, vagy kiadja. Nehéz megtalálni azt a pontot, amikor már látod annyira jónak a saját regényedet, hogy merd publikálni. Sokszor tényleg nem is a félelem maga, ami eltántorít, hanem a tapasztalatlanságod, vagy mert másokat sokkal jobbnak tartasz. Én sem publikáltam még, de már eljutottam arra a szintre, hogy van akinek hagyom, hogy elolvassa. :) Hosszú ideig csak magamnak, a fióknak írtam, de rájöttem, hogy szükségem van valakire, aki kívülről szemléli a történeteket, amiket megírok. Jót tett nekem. A helyesírásommal csak apróbb gondok voltak, már jó ideje berögzült, hogy mit hogy kell írni. Ha nem is, a szövegszerkesztő jelzi nekem a hibákat. A fogalmazásbeli gondokat pedig a barátom korrigálta.
De nézzük is, amiért ez a blogbejegyzés született. Mostanában gyakran van, hogy elégedetlen vagyok a történeteimmel, a karaktereimmel, egyes jelenetekkel. Tudom, hogy rosszak, de nem érzem, hogy lehetne jobb. Rájöttem, hogy egy kis szünetet kell tartanom, de addig se szeretnék lemondani az írásról, így kitaláltam, hogy elrugaszkodok a megszokott szereplőimtől, helyszíneimtől, történeteimtől és olyan rövid jeleneteket, mondhatni novellákat alkotok, amik számomra szokatlanok. Ez egyfajta izgalommal is töltött el. Nem vártam, hogy jók lesznek, de azt igen, hogy megmozgatják a fantáziám és úgy éreztem, pont erre van most szükségem. Kerestem a neten feladatokat, próbáltam kitalálni nekem mi lenne jó, de rájöttem, túl egyszerű feladatokat rakok össze magamnak és így nem fejlődök eléggé. Próbáltam a barátomtól segítséget kérni, de rájöttünk, hogy neki se megy ez olyan egyszerűen, mint nekem. Szóval most leírok egy gyakorlatot, ami talán segít nektek és egyúttal nekem is. Kommentben persze várok minden jó ötletet, feladattípusra vonatkozót is, de konkrét feladatokat is adhattok. Állok minden kihívás elébe! :)
A feladat: Valamelyest megmozgatja a fantáziát, de mégis eléggé kötetlen dolog. Úgy szeretem játszani, ha megvan kötve a sorok/szavak száma, de ha valaki túlcsúszik az se gond. Az optimális mennyiség nálam az 1db A4-es oldal. Gépen szoktam írni, az úgy 45 sor, azt hiszem 11-es betűmérettel, persze ti variálhattok rajta. Ami a feladatot illeti, van 10 szó és abból kell egy jelenetet megírni. Annál jobb ez a tíz szó, minél kevesebb közük van egymáshoz. Úgy mozgatja meg leginkább a fantáziát. Meg aztán mi abban a kihívás, ha azt mondjuk: rét, fák, őzike, kék, galamb, ég, derűs, vidám, lomb, tó. Két-három mondat kitelik belőle, de nem igazán gondolatébresztő. A szavakat én jobb híján a http://randomszo.ehog.hu/-ról szedem. Itt ragozott alapok szerepelnek, amiken én a történeteimben nem változtatok. Ez is nehezítés, sok esetben nem is kicsi. De akkor jöjjenek is a szavak, amikre a történeteket kommentben várom. Lássuk csak hány féle történet sül ki ugyanazokból. (Jó tanács!: Először írd le a történeted, oszd meg és csak azután olvasd el a többiekét, hogy ne legyél befolyásolva.)
Hajrá! Szívesen várok minden irományt. Kevésbé bátrak privátban is küldhetik.
ELŐSZÖR ÍRJ, AZTÁN OLVASD, AMI EZUTÁN JÖN!
Tudtam, hogy megint elszunyókál. Mostanában mindig ezt teszi. Leül a kanapéra és vár. Várja, hogy befejezzem a munkát. Közben újságot lapozgat. Színeset, tele a legújabb celebhírekkel. Nem is érdekli őt egyik se, csak unalmat űz. Én is szívesebben lennék vele, de nem lehet. Be kell fejeznem a könyvem. Már csak két hét a határidőig és nehezen haladok. Valami mindig megzavarja a gondolatmenetemet. Egy csörgő telefon, a szomszéd, aki kedve szerint furkál a fal különböző részeibe lyukakat. Afféle hobbifúrónak mondanám. Nem azért fúr, mert kell, elvégre minek neki ennyi lyuk? Csak azért teszi, mert kedvét leli benne. Vagy abban, hogy bosszanthat.
Felöltöztem, de nincs szívem felkelteni. A foglalásunk nem vár meg, de holnap is éppen ugyanúgy rá fogunk érni. Neki semmi dolga, nekem sok is. Unom, hogy mindig miattam maradnak el a közös programjaink. Legyen ezúttal az ő sara... elvégre ő az, aki megint horkol. Hangosan. Igazából szeretem. Őt magát és a horkolását is. Igaz, hogy zajos, de legalább ritmusos. Egy horkanás, aztán csend, egy horkanás, aztán hosszabb szünet, majd újra kettő viszonylag egymás után és megint szünet. Az ütem stimmel, mintha csak zongorán játszaná. Talán ezért is van rám ilyen hatással. Megnyugtat, elcsendesíti feszülten zakatoló szívemet. Túl sok a stressz, ezt én is érzem, mikor néha-néha egy-egy pillanatra megállok és van időm felszabadultan pihenni. Mindig is szerettem írni, noha tudtam nem csak az előnyök, de a hátrányok se elhanyagolhatók. A gyerekkorom nem volt egyszerű és sok elfojtott érzelem csoportosult bennem. Sok mindennel próbálkoztam, de az írás volt az, ami könnyedséget adott nekem, szabaddá tett és oldotta a felgyülemlett feszültséget. A történeteim tárgyáról eleinte nem kellett hosszú diskurzusokat folytatnom magamban, ám ahogy fejlődtem egyre inkább vágytam olyan regényt írni, ami másoknak is adhat valamit. Féltem olvasni, mert azt hittem, utána képtelen leszek elvonatkoztatni az adott történettől és mintegy lemajmolom azt. Írni és írni akartam, valami Harry Potter-féle óriás regénysorozatról álmodoztam, amivel sok pénzt keresek. Az nem jött össze. Helyette elvégeztem egy mérnöki egyetemet, aminek ugye köze se volt az íráshoz, de még a humán érdeklődi körhöz sem, amihez rendszerint ezt a kreatív foglalkozást társítják. A szüleim nem akarták, hogy ilyen "szerencseszakmát" válasszak, ezért is akarták annyira a diplomát a kezemben tudni. Ám én nem hagytam abba az írást fenyítésre sem. Nem akartam elkövetni ugyanazt a hibát, amit ők. Talán még ők maguk sem látták tisztán, de én éveken át éreztem, hogy nem boldogak abban a szakmában, amit választottak. Lehet, hogy eleinte még tetszett nekik, de mostanra belefásultak, beleuntak. Bizonyos szinten láttam az igazuk, ezért se hagytam annyiban az egyetemet, noha sokat szenvedtem vele, lévén hogy érdeklődésem másfelé húzott.
A konyhába sétálok, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet, úgy elmélkednék tovább a múlton, a jelenen, a jövőn és amit mind magába foglal, az íráson, de szívem választottja közbe szól. Léptein látszik a fáradtság, de elnézem neki. A felismerés fénye még tartózkodik attól, hogy megcsillanjon szemében. Odasétál hozzám, hátulról ölel körbe, majd bal szemem sarkára csókot nyom. Lágyan ringat kezei között, még nem tért magához teljesen.
- Írtál?
- Írtam.
- Jobb lett?
- Jobb. A népességet megnöveltem a faluban a javaslatodra. Így már nem olyan egyhangú a regény. Van kivel dolgoznom és nem csak személyenként, de csoportokban is.
- Örülök - feleli még mindig ugyanazon a monoton, de kellemesen mély hangon, aztán karon fog és a fotelba nyom.
- Leülteted a barátnődet? Nocsak. Mégse megyünk étterembe.
- Úgy is elaludtam. Majd megyünk holnap, de már nem ugyanúgy.
- Hogy érted?
Nem felel semmit, hátra lép egyet, térdre helyezkedik. Utolsó mozzanatként még megrázza a fejét, hogy úgy álljon a haja, ahogy kell, majd kiveszi zakója zsebéből a piros bársony dobozt. Már rátaláltam ugyan, mikor az említett ruhaneműt vasaltam, de úgy teszek, mint akit váratlanul ér és meglepetten, örömtől ittasan bólogatok. Hagyom, hogy rám húzza nem csak a gyűrűt, de a házasság jóslatának minden bosszúságát és örömét.
60 sor... kicsit hosszabb lett, de legalább nem gondolkoztam sokat rajta, csak írtam, ami jött. Várom a következő tíz szót. Bárki küldheti, bármilyen témában jöhetnek, egyéb kikötéseket is tehettek, ha úgy tetszik (pl. hogy múlt időben írjam, férfi legyen a főszerepben, veszekedős jelenet legyen, legyen az egész egy nagy párbeszéd...). Nem baj az se, ha ti nem írtok jelenetet, csak szavakat. :) És még egyszer azért leírom. Nem számít milyen lesz, amit írtok. A cél az, hogy fejlődjünk, hogy új dolgokat tapasztaljunk meg, hogy hagyjuk a gondolatainkat szabadon áramolni, kötetlenül, tervezetlenül. :)
Sidel - 2016.08.11., Csütörtök
Nem tartom magam írónak. Tudok írni, ahogy bárki, aki megtanult az általános iskola elején, de nem érzem még úgy, hogy úgy tudnék írni, ahogy szeretnék. Sokan lehetnek így ezzel. Az írók többsége elégedetlen magával, aztán egy bizonyos ponton rájön, hogyha ennél is többet dolgozna a művén, annak semmi haszna se lenne, így inkább kidobja, félreteszi, vagy kiadja. Nehéz megtalálni azt a pontot, amikor már látod annyira jónak a saját regényedet, hogy merd publikálni. Sokszor tényleg nem is a félelem maga, ami eltántorít, hanem a tapasztalatlanságod, vagy mert másokat sokkal jobbnak tartasz. Én sem publikáltam még, de már eljutottam arra a szintre, hogy van akinek hagyom, hogy elolvassa. :) Hosszú ideig csak magamnak, a fióknak írtam, de rájöttem, hogy szükségem van valakire, aki kívülről szemléli a történeteket, amiket megírok. Jót tett nekem. A helyesírásommal csak apróbb gondok voltak, már jó ideje berögzült, hogy mit hogy kell írni. Ha nem is, a szövegszerkesztő jelzi nekem a hibákat. A fogalmazásbeli gondokat pedig a barátom korrigálta.
De nézzük is, amiért ez a blogbejegyzés született. Mostanában gyakran van, hogy elégedetlen vagyok a történeteimmel, a karaktereimmel, egyes jelenetekkel. Tudom, hogy rosszak, de nem érzem, hogy lehetne jobb. Rájöttem, hogy egy kis szünetet kell tartanom, de addig se szeretnék lemondani az írásról, így kitaláltam, hogy elrugaszkodok a megszokott szereplőimtől, helyszíneimtől, történeteimtől és olyan rövid jeleneteket, mondhatni novellákat alkotok, amik számomra szokatlanok. Ez egyfajta izgalommal is töltött el. Nem vártam, hogy jók lesznek, de azt igen, hogy megmozgatják a fantáziám és úgy éreztem, pont erre van most szükségem. Kerestem a neten feladatokat, próbáltam kitalálni nekem mi lenne jó, de rájöttem, túl egyszerű feladatokat rakok össze magamnak és így nem fejlődök eléggé. Próbáltam a barátomtól segítséget kérni, de rájöttünk, hogy neki se megy ez olyan egyszerűen, mint nekem. Szóval most leírok egy gyakorlatot, ami talán segít nektek és egyúttal nekem is. Kommentben persze várok minden jó ötletet, feladattípusra vonatkozót is, de konkrét feladatokat is adhattok. Állok minden kihívás elébe! :)
A feladat: Valamelyest megmozgatja a fantáziát, de mégis eléggé kötetlen dolog. Úgy szeretem játszani, ha megvan kötve a sorok/szavak száma, de ha valaki túlcsúszik az se gond. Az optimális mennyiség nálam az 1db A4-es oldal. Gépen szoktam írni, az úgy 45 sor, azt hiszem 11-es betűmérettel, persze ti variálhattok rajta. Ami a feladatot illeti, van 10 szó és abból kell egy jelenetet megírni. Annál jobb ez a tíz szó, minél kevesebb közük van egymáshoz. Úgy mozgatja meg leginkább a fantáziát. Meg aztán mi abban a kihívás, ha azt mondjuk: rét, fák, őzike, kék, galamb, ég, derűs, vidám, lomb, tó. Két-három mondat kitelik belőle, de nem igazán gondolatébresztő. A szavakat én jobb híján a http://randomszo.ehog.hu/-ról szedem. Itt ragozott alapok szerepelnek, amiken én a történeteimben nem változtatok. Ez is nehezítés, sok esetben nem is kicsi. De akkor jöjjenek is a szavak, amikre a történeteket kommentben várom. Lássuk csak hány féle történet sül ki ugyanazokból. (Jó tanács!: Először írd le a történeted, oszd meg és csak azután olvasd el a többiekét, hogy ne legyél befolyásolva.)
előnyök fenyítésre elkövetni elszunyókál felöltöztem
tárgyáról népességet leülteted léptein megzavarja
Hajrá! Szívesen várok minden irományt. Kevésbé bátrak privátban is küldhetik.
ELŐSZÖR ÍRJ, AZTÁN OLVASD, AMI EZUTÁN JÖN!
Tudtam, hogy megint elszunyókál. Mostanában mindig ezt teszi. Leül a kanapéra és vár. Várja, hogy befejezzem a munkát. Közben újságot lapozgat. Színeset, tele a legújabb celebhírekkel. Nem is érdekli őt egyik se, csak unalmat űz. Én is szívesebben lennék vele, de nem lehet. Be kell fejeznem a könyvem. Már csak két hét a határidőig és nehezen haladok. Valami mindig megzavarja a gondolatmenetemet. Egy csörgő telefon, a szomszéd, aki kedve szerint furkál a fal különböző részeibe lyukakat. Afféle hobbifúrónak mondanám. Nem azért fúr, mert kell, elvégre minek neki ennyi lyuk? Csak azért teszi, mert kedvét leli benne. Vagy abban, hogy bosszanthat.
Felöltöztem, de nincs szívem felkelteni. A foglalásunk nem vár meg, de holnap is éppen ugyanúgy rá fogunk érni. Neki semmi dolga, nekem sok is. Unom, hogy mindig miattam maradnak el a közös programjaink. Legyen ezúttal az ő sara... elvégre ő az, aki megint horkol. Hangosan. Igazából szeretem. Őt magát és a horkolását is. Igaz, hogy zajos, de legalább ritmusos. Egy horkanás, aztán csend, egy horkanás, aztán hosszabb szünet, majd újra kettő viszonylag egymás után és megint szünet. Az ütem stimmel, mintha csak zongorán játszaná. Talán ezért is van rám ilyen hatással. Megnyugtat, elcsendesíti feszülten zakatoló szívemet. Túl sok a stressz, ezt én is érzem, mikor néha-néha egy-egy pillanatra megállok és van időm felszabadultan pihenni. Mindig is szerettem írni, noha tudtam nem csak az előnyök, de a hátrányok se elhanyagolhatók. A gyerekkorom nem volt egyszerű és sok elfojtott érzelem csoportosult bennem. Sok mindennel próbálkoztam, de az írás volt az, ami könnyedséget adott nekem, szabaddá tett és oldotta a felgyülemlett feszültséget. A történeteim tárgyáról eleinte nem kellett hosszú diskurzusokat folytatnom magamban, ám ahogy fejlődtem egyre inkább vágytam olyan regényt írni, ami másoknak is adhat valamit. Féltem olvasni, mert azt hittem, utána képtelen leszek elvonatkoztatni az adott történettől és mintegy lemajmolom azt. Írni és írni akartam, valami Harry Potter-féle óriás regénysorozatról álmodoztam, amivel sok pénzt keresek. Az nem jött össze. Helyette elvégeztem egy mérnöki egyetemet, aminek ugye köze se volt az íráshoz, de még a humán érdeklődi körhöz sem, amihez rendszerint ezt a kreatív foglalkozást társítják. A szüleim nem akarták, hogy ilyen "szerencseszakmát" válasszak, ezért is akarták annyira a diplomát a kezemben tudni. Ám én nem hagytam abba az írást fenyítésre sem. Nem akartam elkövetni ugyanazt a hibát, amit ők. Talán még ők maguk sem látták tisztán, de én éveken át éreztem, hogy nem boldogak abban a szakmában, amit választottak. Lehet, hogy eleinte még tetszett nekik, de mostanra belefásultak, beleuntak. Bizonyos szinten láttam az igazuk, ezért se hagytam annyiban az egyetemet, noha sokat szenvedtem vele, lévén hogy érdeklődésem másfelé húzott.
A konyhába sétálok, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet, úgy elmélkednék tovább a múlton, a jelenen, a jövőn és amit mind magába foglal, az íráson, de szívem választottja közbe szól. Léptein látszik a fáradtság, de elnézem neki. A felismerés fénye még tartózkodik attól, hogy megcsillanjon szemében. Odasétál hozzám, hátulról ölel körbe, majd bal szemem sarkára csókot nyom. Lágyan ringat kezei között, még nem tért magához teljesen.
- Írtál?
- Írtam.
- Jobb lett?
- Jobb. A népességet megnöveltem a faluban a javaslatodra. Így már nem olyan egyhangú a regény. Van kivel dolgoznom és nem csak személyenként, de csoportokban is.
- Örülök - feleli még mindig ugyanazon a monoton, de kellemesen mély hangon, aztán karon fog és a fotelba nyom.
- Leülteted a barátnődet? Nocsak. Mégse megyünk étterembe.
- Úgy is elaludtam. Majd megyünk holnap, de már nem ugyanúgy.
- Hogy érted?
Nem felel semmit, hátra lép egyet, térdre helyezkedik. Utolsó mozzanatként még megrázza a fejét, hogy úgy álljon a haja, ahogy kell, majd kiveszi zakója zsebéből a piros bársony dobozt. Már rátaláltam ugyan, mikor az említett ruhaneműt vasaltam, de úgy teszek, mint akit váratlanul ér és meglepetten, örömtől ittasan bólogatok. Hagyom, hogy rám húzza nem csak a gyűrűt, de a házasság jóslatának minden bosszúságát és örömét.
60 sor... kicsit hosszabb lett, de legalább nem gondolkoztam sokat rajta, csak írtam, ami jött. Várom a következő tíz szót. Bárki küldheti, bármilyen témában jöhetnek, egyéb kikötéseket is tehettek, ha úgy tetszik (pl. hogy múlt időben írjam, férfi legyen a főszerepben, veszekedős jelenet legyen, legyen az egész egy nagy párbeszéd...). Nem baj az se, ha ti nem írtok jelenetet, csak szavakat. :) És még egyszer azért leírom. Nem számít milyen lesz, amit írtok. A cél az, hogy fejlődjünk, hogy új dolgokat tapasztaljunk meg, hogy hagyjuk a gondolatainkat szabadon áramolni, kötetlenül, tervezetlenül. :)
Sidel - 2016.08.11., Csütörtök
2016. augusztus 10., szerda
Schönbrunn Pandaszemmel
Kiskorom óta sokat járok állatkertekbe, leginkább a Budapestibe, mivel mindig is az volt a legközelebb hozzánk és viszonylag sok állattal ismerkedhettem meg. Anyukám is fontosnak tartotta, hogy megbarátkozzak velük, színes programnak tartotta, aztán pedig az iskolával is évente kétszer-háromszor meglátogattuk ezeket a csodás teremtményeket.
Ahogy idősebb lettem, a látóköröm is tágult. Eljutottam már a nyíregyházi, berlini, a prágai, a herbersteini és a schönbrunni állatkertbe is. Mindegyiknek megvolt a maga szépsége. A schönbrunniban az tetszett a leginkább, hogy noha viszonylag kis területen áll, az állatoknak sikerült mégis érdekes és viszonylag nagy kifutókat kialakítani. Az egésznek van egy koncepciója. Nem állítom, hogy a körüljárása jól megoldható (Bár melyik állatkertnek az?), de a középen elhelyezkedő pavilon és a köré szisztematikusan elhelyezett állatok adnak neki egy olyan struktúrát, ami kellemesen áttekinthetővé teszi. Ez egy viszonylag régi Állatkert. A császári családok hozatták maguknak az állatokat és a pavilonban iszogatva csodálták őket. Hagyománya van.
A 2000-ben született Yang Yang (Napsugár) és Long Hui (Sárkányjel) 2003-ban kerültek az Állatkertbe, de mint minden óriás panda a világon, ők is a Kínai Állam tulajdonát képezik. Rengeteg pénzbe kerül egy-egy óriás panda "bérlése" és a szerződés megköti, hogyha utóduk születik, akkor ő is Kínai tulajdon lesz, ráadásul két év után vissza is kerül Kínába. A fent említett két óriás panda tehát mondható a Schönbrunni Állatkert szenzációjának. Már csak azért is, mert akkoriban Európában csupán három másik intézményben találkozhattak a látogatók ezekkel a hatalmas állatokkal.
Ez az állatkert azért is különleges számomra, mert olyan honlappal rendelkezik, amely valóban felkészíti az érdeklődő látogatókat a napra, amikor szabad szemmel szemlélhetik az állatokat. Itt nem csak az árakról, a nyitva tartásról lehet olvasni. Ha például a pandákat kikeressük az állatok közül, egyből megtudhatjuk, melyik egyed mikor született, mikor került az állatkert birtokába, ahogy azt is, hogy mi a különbség köztük viselkedésben és kinézetben, hány utódjuk volt, azoknak mi lett a sorsa és beleolvashatunk számtalan cikkbe is, melyek az állatok jeles napjait örökítették meg. Persze nem utolsó sorban a fajról is hasznos információkkal lehetünk gazdagabbak. Én mindig is úgy voltam vele, hogy szívesebben néztem olyan állatokat (de ez speciel a sportokra is igaz), ahol tudtam az egyedek neveit. Közelebb éreztem úgy őket hozzám. A Schönbrunni Állatkert honlapja ezt erősíti bennem, ha valaki egyszer feltéved oda, órákig el tud nézelődni rajta, érdekességeket tudhat meg, melyre az embernek rendszerint az állatkertekben nincs ideje. Noha kisgyerekként egy-egy napot is az állatkertben töltöttem, alig láttam a negyedét annak a rengeteg fajnak, melyet bemutatnak. Felnőtt fejjel már nem okoz gondot, hogy körbejárjam - ha nem is az egészet, de - a nagyját. Azonban az alaposságon van mit csiszolni, mert érdemes megismerni őket. Lehet, hogy nem a saját környezetükben látjuk őket, de így is rengeteget lehet tanulni róluk, tőlük. Sok olyan ösztön él bennük, ami a mai emberekből hiányzik. Sok tekintetben példát vehetnénk róluk.
Visszatérve a pandákra, meg kell említenem, hogy a Schönbrunni Állatkert különösen jó körülményeket biztosít számukra, hisz viszonylag kevésre tehető azon egyedek száma, akik fogságban képesek a szaporodásra, az állatkert pandapárja viszont igencsak jeleskedik benne.
2007 volt az első év, amikor Yang Yang utódot hozott világra. Fu Long-nak nevezték el, apja után, mely Boldog Sárkány-t jelent. Testvére rá három évre - ugyanúgy augusztusban - 2010-ben látta meg a napvilágot. Az ő neve Boldog Tigris, vagyis Fu Hu. Újabb három év múlva megszületett harmadik testvérük Fu Bao. A kis óriás panda bocs neve magyarul Boldog Leopárdot jelent. A Kínai Állam és a Schönbrunni Állatkert között kötött szerződés értelmében minden kölyök a születését követő második évben átkerült Kína egyik panda otthonába. Ám mindezzel még nincs vége. Yang Yang és Long Hui olyan összhangot talált egymás közt, mely keveseknek sikerül, biológiai órájuk pedig olyan pontosan kettyen, mintha csak egy atomóra lenne. Az újabb kis óriás panda szintén három évre előző testvére születését követően jött napvilágra ez év augusztus 7-én.
A honlapjuk természetesen leginkább német nyelven elérhető, de magyar nyelv is beállítható rajta (nyilván kevesebb információval). Akinek mégis kedve támad fejleszteni kicsit a nyelvtudását és közben érdekes dolgokat megtudni az állatkert különböző állatairól, az mindenképpen látogassa meg a honlapot: https://www.zoovienna.at/tiere-und-anlagen/die-pandas-im-tiergarten-schonbrunn/
Friss (2016.08.16.): Nem is egy, hanem egyből kettő panda született idén. A kameraképen sokáig csak egyet lehetett egyszerre látni, noha gyanakvásra okot adó hangokat lehetett hallani. Biztossá pénteken vált a dolog, amikor is előbújtak a kölykök anyjuk óvó mancsai közül és mindkettőt tisztán lehetett látni. Felvétel természetesen látható az Állatkert honlapján.
Friss (2016.10.12.): Panda videók
Vasárnapig nevet is lehet adni a fiúnak. A névötleteket a panda@zoovienna.at email címre lehet küldeni.
Friss (2016.12.15.): Sajnos 2016.12.9-én egy vizsgálat miatti altatás során az ikrek apukája Long Hui örökre elaludt. A gyomrában találtak egy tumort, ami sajnos műthetetlennek bizonyult. :(
Sidel - 2016.08.10., Szerda
Ahogy idősebb lettem, a látóköröm is tágult. Eljutottam már a nyíregyházi, berlini, a prágai, a herbersteini és a schönbrunni állatkertbe is. Mindegyiknek megvolt a maga szépsége. A schönbrunniban az tetszett a leginkább, hogy noha viszonylag kis területen áll, az állatoknak sikerült mégis érdekes és viszonylag nagy kifutókat kialakítani. Az egésznek van egy koncepciója. Nem állítom, hogy a körüljárása jól megoldható (Bár melyik állatkertnek az?), de a középen elhelyezkedő pavilon és a köré szisztematikusan elhelyezett állatok adnak neki egy olyan struktúrát, ami kellemesen áttekinthetővé teszi. Ez egy viszonylag régi Állatkert. A császári családok hozatták maguknak az állatokat és a pavilonban iszogatva csodálták őket. Hagyománya van.
 |
| Ki lehet ő? Yang Yang vagy Long Hui? A megfejtéseket kommentben várom. |
A 2000-ben született Yang Yang (Napsugár) és Long Hui (Sárkányjel) 2003-ban kerültek az Állatkertbe, de mint minden óriás panda a világon, ők is a Kínai Állam tulajdonát képezik. Rengeteg pénzbe kerül egy-egy óriás panda "bérlése" és a szerződés megköti, hogyha utóduk születik, akkor ő is Kínai tulajdon lesz, ráadásul két év után vissza is kerül Kínába. A fent említett két óriás panda tehát mondható a Schönbrunni Állatkert szenzációjának. Már csak azért is, mert akkoriban Európában csupán három másik intézményben találkozhattak a látogatók ezekkel a hatalmas állatokkal.
Ez az állatkert azért is különleges számomra, mert olyan honlappal rendelkezik, amely valóban felkészíti az érdeklődő látogatókat a napra, amikor szabad szemmel szemlélhetik az állatokat. Itt nem csak az árakról, a nyitva tartásról lehet olvasni. Ha például a pandákat kikeressük az állatok közül, egyből megtudhatjuk, melyik egyed mikor született, mikor került az állatkert birtokába, ahogy azt is, hogy mi a különbség köztük viselkedésben és kinézetben, hány utódjuk volt, azoknak mi lett a sorsa és beleolvashatunk számtalan cikkbe is, melyek az állatok jeles napjait örökítették meg. Persze nem utolsó sorban a fajról is hasznos információkkal lehetünk gazdagabbak. Én mindig is úgy voltam vele, hogy szívesebben néztem olyan állatokat (de ez speciel a sportokra is igaz), ahol tudtam az egyedek neveit. Közelebb éreztem úgy őket hozzám. A Schönbrunni Állatkert honlapja ezt erősíti bennem, ha valaki egyszer feltéved oda, órákig el tud nézelődni rajta, érdekességeket tudhat meg, melyre az embernek rendszerint az állatkertekben nincs ideje. Noha kisgyerekként egy-egy napot is az állatkertben töltöttem, alig láttam a negyedét annak a rengeteg fajnak, melyet bemutatnak. Felnőtt fejjel már nem okoz gondot, hogy körbejárjam - ha nem is az egészet, de - a nagyját. Azonban az alaposságon van mit csiszolni, mert érdemes megismerni őket. Lehet, hogy nem a saját környezetükben látjuk őket, de így is rengeteget lehet tanulni róluk, tőlük. Sok olyan ösztön él bennük, ami a mai emberekből hiányzik. Sok tekintetben példát vehetnénk róluk.
 |
| Fu Bao - A Boldog Leopárd boldogan pihen a fatörzs tetején. |
Visszatérve a pandákra, meg kell említenem, hogy a Schönbrunni Állatkert különösen jó körülményeket biztosít számukra, hisz viszonylag kevésre tehető azon egyedek száma, akik fogságban képesek a szaporodásra, az állatkert pandapárja viszont igencsak jeleskedik benne.
2007 volt az első év, amikor Yang Yang utódot hozott világra. Fu Long-nak nevezték el, apja után, mely Boldog Sárkány-t jelent. Testvére rá három évre - ugyanúgy augusztusban - 2010-ben látta meg a napvilágot. Az ő neve Boldog Tigris, vagyis Fu Hu. Újabb három év múlva megszületett harmadik testvérük Fu Bao. A kis óriás panda bocs neve magyarul Boldog Leopárdot jelent. A Kínai Állam és a Schönbrunni Állatkert között kötött szerződés értelmében minden kölyök a születését követő második évben átkerült Kína egyik panda otthonába. Ám mindezzel még nincs vége. Yang Yang és Long Hui olyan összhangot talált egymás közt, mely keveseknek sikerül, biológiai órájuk pedig olyan pontosan kettyen, mintha csak egy atomóra lenne. Az újabb kis óriás panda szintén három évre előző testvére születését követően jött napvilágra ez év augusztus 7-én.
A honlapjuk természetesen leginkább német nyelven elérhető, de magyar nyelv is beállítható rajta (nyilván kevesebb információval). Akinek mégis kedve támad fejleszteni kicsit a nyelvtudását és közben érdekes dolgokat megtudni az állatkert különböző állatairól, az mindenképpen látogassa meg a honlapot: https://www.zoovienna.at/tiere-und-anlagen/die-pandas-im-tiergarten-schonbrunn/
Friss (2016.08.16.): Nem is egy, hanem egyből kettő panda született idén. A kameraképen sokáig csak egyet lehetett egyszerre látni, noha gyanakvásra okot adó hangokat lehetett hallani. Biztossá pénteken vált a dolog, amikor is előbújtak a kölykök anyjuk óvó mancsai közül és mindkettőt tisztán lehetett látni. Felvétel természetesen látható az Állatkert honlapján.
Friss (2016.10.12.): Panda videók
Vasárnapig nevet is lehet adni a fiúnak. A névötleteket a panda@zoovienna.at email címre lehet küldeni.
Friss (2016.12.15.): Sajnos 2016.12.9-én egy vizsgálat miatti altatás során az ikrek apukája Long Hui örökre elaludt. A gyomrában találtak egy tumort, ami sajnos műthetetlennek bizonyult. :(
Sidel - 2016.08.10., Szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)