Mondhatnám, hogy írói túlzás... de nem. Minden szó igaz. Többet is írhattam volna, de így is épp elég hosszú lett. Rövid kivonat alul, akit csak az érdekel.
Hűvös nyári reggelre ébredtünk szombat 5 órakor. Még a nap is mélyen pihent, csupán az ég fokozatos világosodásából lehetett látni, hogy ő is velünk ébredezik. A busz az 56-osok terén várt minket jó pár társunkkal egyetemben. Két busznyi ember gyűlt össze, hogy az AduTourssal egy csodálatos kalandon vehessenek részt. A legtöbben kedvezményes Bónusz Brigádos ajánlatként találtak rá. Mi is így voltunk vele. Anyukám imádja az indiánokat az indiános filmeket és évek óta el akartunk menni a varázslatosan szép Plitvicei tavakhoz, de a buszon alvásnak nem voltunk hívei, így külön örültünk, hogy találtunk végre egy két napos utat. Már az elején gyanús lehetett volna, mikor a részvételi jegy elkérése nélkül csak úgy felülhettünk a buszra, ha rajta voltunk a listán. Vagy mikor az idegenvezető harmadjára tudta csak megállapítani, hányan is vagyunk. Nem törődtünk vele. Vártuk az utazást, hogy pihenhessünk kicsit, elszakadjunk a rohanó világ stresszes hétköznapjaitól és valami csodaszépet láthassunk.
Az idegenvezető cigitől rekedtes hangja bántón sugárzott a fülünkbe olyan információkat, melyet a wikipédia első 10 mondata taglal. Tette mindezt olyan szövegezéssel, hogy a mondatoknak se elejük, se végük nem volt, de még közbe se rejtettek értelmet. Még csak 9 óra volt, amikor egy ilyen hosszabb információáradat után olyan röhögőgörcs jött ránk édesanyámmal, hogy alig bírtuk abbahagyni. Gondoltuk: "jól kezdődik". Ám ez még semmi sem volt ahhoz képest, ami utána jött.
Beszedték a regisztrációs pénzeket 1000Ft... mintha még nem fizettünk volna eleget. Ez vajon kinek a zsebébe ment? Utána pedig jött a kijelentés, miszerint nem jelentettek be minket Winnetouland-be, mert nem tudták hányan leszünk, ahogy azt se, mennyibe kerül a belépő, mert csak 2010-es adatot találtak róla, akkor 20 kuna volt. Hányan lennénk? A szállást le tudták foglalni? Mindegy. Túl tettük magunkat rajta, de azért ott motoszkált a fejükben a kép egy hatalmas kígyózó sorról.
Közben meseszép tájak mellett haladtunk el, kisebb-nagyobb patakok csörgedeztek körülöttünk, magas hegyeket, erdősségeket láttunk. Az út mentén felfedezhettünk a susnyásból lakmározó őzeket, a kerítés tartóoszlopain ülő sólymokat, sasokat és más madarakat is. 12:30 lehetett, mikor Karlovacon is áthaladtunk. A leírás szerint a szállásunk is valahol ott van. Egyre izgatottabban vártuk Winnetoulandot.
De ennél többet is ígértek: fürödhetünk az Ezüst tóban. Páran kétkedve fogadták az információt, de azért a legtöbben bekészítettük a fürdőruhánk is. Az idegenvezetőnél érdeklődve kérdeztünk rá, hogy ez valóban így van-e. A válasza nem volt. Nem lehet fürödni. Sebaj - gondoltam. Van épp elég program, elfoglaljuk magunkat, éppen elég lesz az, hogy láthatjuk. Amúgy is elég felhős az ég.
Aztán egyszer csak megállt a busz. Kíváncsian forgolódtunk. Tájékoztatást nem kaptunk. Semmit. Azt se, hogy mennyi ideig állunk, azt se, hogy miért álltunk meg. Csak annyit vettünk észre, hogy mindkét buszról leszállnak az idegenvezetők és bemennek egy "pekara"-ba, ami "pékáru"-t tesz horvátul. Páran leszálltak, de csak az első ajtó volt nyitva, mintegy jelezve, hogy most nekünk fenn kell maradni. Egymás között tippelgettük a megállás okát, lestük az idegenvezetőket, akik átsétáltak egy kávézóba. Na, ez klassz. Szünetet tartanak, ami úgy látszik, csak nekik jár. Tíz percet állhattunk, mikor visszaszálltak és mentünk tovább. Hogy mi történt? Nem tudtuk.
Újabb tíz perc telt el, megint félreálltak a buszok és megálltunk. Ezúttal egy tourinform-nál. Eltévedtünk. Ilyen nincs. Két busznyi embert visznek és nem tudják hová. Ez egy vicc. Ott a két idegenvezető, a két buszsofőr és eltévedünk. Ilyen csak a mesékben van. Vagy még ott se. Az idegenvezetőnk, Mariann felszállt a buszra és közölte, a Winnetouland megszűnt.
"Erről az utazási iroda nem tehet. Őket nem értesítették erről. Egy osztrák ember tulajdonában volt, aki csődöt jelentett. Helyette most kemping van ott."
Mi azért folytattuk. Karlovac városába mentünk vissza, ahol már 12:30-kor jártunk. Ekkor már 18 tájt lehetett. Az idegenvezetővel leszálltunk a buszról. Páran elmentek vacsorázni, a többieknek városnézés volt betervezve. Csakhogy az idegenvezető nem tudta hol van a városközpont. Egy helyi lakosnál érdeklődte meg, majd a tourinformba ment be, hogy további információkat szerezzen. Gyönyörű történelmi város, csillag alakú várfallal volt beharangozva. Helyette kaptunk egy elhagyatott, romos települést. A legtöbb helyen az ablakok is hiányoztak, vagy be voltak deszkázva. Alig volt épület, ami teljesen ép lett volna, ráadásul az utcák is teljesen néptelenek voltak. Szombat lévén a boltok többsége be volt zárva, igaz a legtöbbnek csak a kirakatában volt pár tárgy, odabent pangott az ürességtől. 1 óra alatt végig jártuk, többet nem tudtunk meg róla, mint amennyit láttunk. Viszont további 1 órán keresztül várhattuk azt, hogy visszajöjjön értünk a busz.
Először a sok autó tűnt fel. Ott vagyunk a puszta közepén és a szálloda parkolója tele van. Aztán kinyílt az egyik ajtaja a szállodának és leesett. Esküvő van!!!! :D
Kínunkban nevetni kezdtünk, de még ott motoszkált bennünk a félelem. Mi van, ha a násznép elvette a szállásunk? Vagy ha soha nem is volt a miénk, mert az utazási iroda elfelejtette lefoglalni? Gyártottuk a rémtörténeteket. Sajnos nem kellett hozzá nagy képzelőerő. Az idegenvezető leszállt a buszról és ott hagyott minket azzal, hogy felesleges betódolnunk ennyien, majd visszajön értünk...
Vártunk, vártunk, vártunk. Többször láttuk egy ablakon keresztül, ahogy mögötte elmegy balra a kijárat felé, de még mielőtt átlépné azt, visszafordul és jobbra megy. Végül nagy nehezen 20 perc után kilépett, de nem nézett ránk. Kezében ott volt egy fehér dobozka, de csak állt. Körülötte nem volt ember, ő féloldalt állt nekünk vagy 5 percen keresztül. Na mondom, gáz van. Nem mer elénk kerülni. Elfelejtették a foglalást. Páran elhallgattak, úgy várták a fejleményeket. Néhányan csak nevettek. Én azon tanakodtam, oda menjek-e, hogy megkérdezzem, mégis mi történt. Végül az egyik szállodai alkalmazott átnyújtott neki valamit, ő pedig közénk lépett azzal, hogy menjünk a hátsó lépcsőhöz, mindjárt jön ő is... A kietlen puszta hátsó lépcsőjéhez vezető úthoz nem tartozott lámpa. A sötétben botorkáltunk, majd szokásunkhoz híven vártunk. De vagy tíz percet. Az idegenvezető táskáját a dühös, sántító buszsofőr dobta le a küszöbre, aki mint kiderült, már nem kapott szállást a mi hotelünkben és mivel a vezetési idejét is túllépte, a szálloda egyik alkalmazottja vitte el kocsival a saját szálláshelyére. Lassan megkaptuk a kulcsokat. Miénk volt az utolsó előtti. Félve nyitottuk ki az ajtót, de odabent már mindent rendben találtunk. Igyekeztünk azzal se törődni, hogy az idegenvezető egyre korábbra tette az indulás idejét a buszsofőr vezetési idejére hivatkozva, ami 15 óra, mint megtudtuk.
Jót aludtunk, az esküvő nem zavart, a reggeli is kellemes volt, habár kapkodva ettük meg. Fél 8-kor kellett volna indulnunk és habár 3/4-kor már mindenki a buszon volt, még további negyed órát várakoztunk az idegenvezetőre.
"Tegnap este láttam a tarka teheneket. Ma reggel kinézek az ablakon, hát nem lóvá változtak?"
A tehén színű lovak nem csak egy embert tréfáltak meg, de ahogy előadta, mindenki felkacagott. A szállás messze volt a Plitvicei tavaktól, de két óra alatt odaértünk és 10:30-kor meg is tudtuk kezdeni a H jelű útvonalon a túrát. Az idegenvezető nagy nehezen összeterelte a csapatot, még nehezebben meg is tudott számolni minket, majd miután eloltotta a cigijét kölcsönkért egy esernyőt, hogy lássuk, merre jár. Az esernyőt 10 percig se tartotta, mikor átadta az egyik utasnak és újabb cigire gyújtott. Figyelmeztetett minket, hogy gyakran bevárja majd a csapatot, ezért legyünk türelemmel. Hát nem így történt. Olyan rohamléptekben indult neki, hogy két ember ha tudta tartani a tempóját. Mi körülbelül a csoport közepén meneteltünk, de csak kétszer láttuk az út közben. Másodszorra az ismerőseinkre szólt, hogy 25 percet kellett rájuk várnia, holott ő nem tájékoztatott róla, hogy meddig menjünk el azon a kitérő úton. De a legszebb az egészben az volt, mikor rákérdezett, hogy szerintem érthetően mondta-e, hogy a H jelű utat követjük, meg hogy ismerik-e az utasok a H betűt... Csak 20-szor mondta el. Igaz színtévesztő, mert a narancs jelzés neki valahogy átment az egyik lány rózsaszín pólójába, de sebaj. A Plitvicei park meseszép volt. Hat órát töltöttünk ott a beígért kb. 7 óra helyett, azt is feszített tempóban, de tetszett. Érdemes oda visszamenni, de nem így szervezetten, hanem családilag kocsival és lehetőség szerint több napra, mert 6 óra nem elég a majdnem leghosszabb túraútvonalra. Rengeteg a látnivaló, a patakok, a vízesések, a tavak, a halak, a kacsák, a szitakötők, a fák, a barlang és közben az sem árt, ha az ember a lába elé néz, nehogy hasra vágódjon a fapallókon. :D Mindenkinek csak ajánlani tudom. A helyet, nem az utazási irodát. Azt felejtsétek el. Mások tapasztalatairól is hallottam, azok se valami jók. Tudnám, miért olyan mazochisták, hogy harmadszor is megpróbálkoznak vele.. :D
Rövid kivonat:
Winnetoulandba mentünk volna első nap, ahol lehetett volna íjászkodni, úszni az Ezüst tóban, aranyat mosni és érdekes programokon részt venni. A park bezárt, de ezt csak ott tudtuk meg, szinte a kapujában (bár azt nem találtuk meg). Helyette béna helyettesítő programokat találtak ki. Az idegenvezető nem értett ahhoz, amit csinál. Plitvice szép, de csak egyénileg. Az utazási iroda ellentmondásos információkkal próbálja menteni magát. Két busznyi embernek okozott bosszúságot, akik pihentető, stresszmentes hétvégére vágytak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése